Eb 2020, G-csoport: ezúttal sem nyertek az éllovas lengyelek

H. K.H. K.
2019.09.09. 22:39
null
Lengyelország ikszelt Ausztriával (Fotó: AFP)
A lengyel labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Ausztriával a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában, a G-csoport 6. fordulójában.

LENGYELORSZÁG–AUSZTRIA

A csoportban éllovas lengyelek sorozatban második selejtezőjükön maradtak nyeretlenek – Robert Lewandowskiék a szlovénokat követően Ausztria ellen sem tudtak betalálni. Noha az osztrákok nagy mezőnyfölényben játszottak, a vendégek sem voltak eredményesek, így gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó (0–0), amelyet Kassai Viktor vezetett.

LETTORSZÁG–ÉSZAK-MACEDÓNIA

Az észak-macedónoknál a korábbi újpesti Enisz Bardi hamar kapott egy ütést, vérző orra miatt pedig tamponálni kellett.


A vendégek a 16. percben megszerezték a vezetést, négy perccel később pedig Bardi is betalált.


A folytatásban már nem változott az eredmény, így Észak-Macedónia 2–0-ra legyőzte idegenben Lettországot.

SZLOVÉNIA–IZRAEL

A házigazda szlovénok a 43. percben Benjamin Verbic révén szerezték meg a vezetést, Izrael azonban a második játékrész elején egyenlített, a 63. percben pedig Eran Zahavi villanásával meg is fordította a mérkőzést. Sokáig viszont nem örülhetett, mert három percre rá már a hazaiak ünnepelhettek.

Zahavi hatalmas gólja

Amikor már mindenki azt hitte, marad az iksz, a 90. percben ismét villant Verbic, aki egy beadás után hét méterről a bal alsóba fejelt, amivel Szlovénia 3–2-re diadalmaskodott Izrael felett.

EB-SELEJTEZŐK
G-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Lengyelország–Ausztria 0–0

Lettország–Észak-Macedónia 0–2 (Pandev 16., Bardi 19.)
Szlovénia–Izrael 3–2 (Verbic 43., 90., Bezjak 66., ill. Natho 50., E. Zahavi 63.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 6 4 1 1 8–2 +6 13
2. Szlovénia 6 3 2 1 12–5 +7 11
3. Ausztria 6 3 1 2 13–6 +7 10
4. Macedónia 6 2 2 2 8–8 0 8
5. Izrael 6 2 2 2 11–11 0 8
6. Lettország 6 6 1–21 –20 0
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
Tegnap, 20:09

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Női röplabda Európa-liga: szlovén előny az elődöntőben

Röplabda
2026.06.28. 20:00

NS-infó: távozik a Nafta magyar sikeredzője, Bozsik József

Minden más foci
2026.06.22. 12:50

Videó: bombagóllal szerzett vezetést Ausztria, a jordániai egyenlítés után a hajrában döntötték el a meccset Arnautovicék

Foci vb 2026
2026.06.17. 07:25

Modric góllal, Horvátország győzelemmel melegített a vb-re

Minden más foci
2026.06.07. 21:51

A svédek sima legyőzésével hangolt Norvégia a vb-re

Foci vb 2026
2026.06.01. 21:24