Eb 2020: börtönbüntetést kapott a rasszista szurkoló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 15:18
null
Angol szurkoló használt rasszista jelzőket a válogatott játékosaira (Fotó: AFP)
Börtönbüntetésre ítélték azt a futballszurkolót, aki a nyári labdarúgó Európa-bajnokság döntője után, egy élő Facebook-bejelentkezésben rasszista sértésekkel illetett három angol játékost – közölte az MTI.

 

A vád szerint bebizonyosodott, hogy az 52 éves Jonathon Best becsmérelte Marcus Rashfordot, Jadon Sanchót és Bukayo Sakát, akik mind hibáztak az olaszokkal szemben elveszített finálé 11-es párbaja során. Az ítélet tíz hét börtön.

A nyugat-londoni, targoncásként dolgozó vádlottat – aki bűnösnek vallotta magát a per során – azután vonták felelősségre, hogy egy kollégája jelentette a 18 másodperces klipet a Facebooknak és a rendőrségnek. A kolléga korábban megkérte Bestet, hogy vegye le a posztot, de ő erre nem volt hajlandó, mondván: „Az én profilom, azt csinálok, amit akarok.” A közösségi oldal három nappal később eltávolította a képsorokat.

Arról nincs hír, hogy a világot bejáró erőszakos cselekmények tetteseit – akik az Európa-bajnokság Wembley Stadionban rendezett döntője előtt balhéztak – elítélték-e.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik