Eb 2020: Belgium–Portugália és Anglia–Németország a folytatásban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.06.23. 23:18
null
Cristiano Ronaldo és a portugál válogatott Sevillában, szinte hazai pályán játszik a belgákkal (Fotó: Török Attila)
Az F-csoport lezárultával kialakult az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének párosítása.

A Németország–Magyarország és a Portugália–Franciaország összecsapás is 2–2-vel zárult az F-csoportban, ami azt jelenti, hogy nem változott a sorrend a négyesben.

Franciaország lett az első, és Svájccal találkozik Bukarestben. Németország másodikként utazhat Londonba, ahol Angliával játszik, míg Portugália csoportharmadikként Sevillában Belgiummal találkozik.

Az is most dőlt el, hogy Finnország a B-csoport 3. helyezettjeként búcsúzik, és Svédország–Ukrajna összecsapás lesz a glasgow-i nyolcaddöntőben.


Az már korábban eldőlt,
hogy Budapesten vasárnap 18 órától Hollandia és Csehország csap össze egymással.

Két szünnapot követően szombattól keddig tart napi két mérkőzéssel a nyolcaddöntő, aztán újabb kétnapos szünet után jön a negyeddöntő.

AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Június 26., szombat, 18.00
Amszterdam
Wales–Dánia (38. mérk.)
Június 26., szombat, 21.00
London
Olaszország–Ausztria (37. mérk.)
Június 27., vasárnap, 18.00
Budapest
Hollandia–Csehország (40. mérk.)
Június 27., vasárnap, 21.00
Sevilla
Belgium–Portugália (39. mérk.)
Június 28., hétfő, 18.00
Koppenhága
Horvátország–Spanyolország (42. mérk.)
Június 28., hétfő, 21.00
Bukarest
Franciaország–Svájc (41. mérk.)
Június 29., kedd, 18.00
London
Anglia–Németország (44. mérk.)
Június 29., kedd, 21.00
Glasgow
Svédország–Ukrajna (43. mérk.)
NEGYEDDÖNTŐ
Július 2., péntek, 18.00
Szentpétervár
41. mérk. győztese–42. mérk. győztese (45. mérk.)
Július 2., péntek, 21.00
München
39. mérk. győztese–37. mérk. győztese (46. mérk.)
Július 3., szombat, 18.00
Baki
40. mérk. győztese–38. mérk. győztese (47. mérk.)
Július 3., szombat, 21.00
Róma
43. mérk. győztese–44. mérk. győztese (48. mérk.)
ELŐDÖNTŐ
Július 6., kedd, 21.00
London
46. mérk. győztese–45. mérk. győztese
Július 7., szerda, 21.00
London
48. mérk. győztese–47. mérk. győztese
DÖNTŐ
Július 11., vasárnap, 21.00
London
az elődöntő győztesei
Legfrissebb hírek

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

A Liverpool és a portugál szövetség is gyászolja Diogo Jotát és fivérét

Angol labdarúgás
2025.07.03. 11:45

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Mbappé 50. válogatottbeli gólját szerezte, a franciák a németek legyőzésével bronzérmesek az NL-ben

Minden más foci
2025.06.08. 16:51

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik