Eb 2020: A magyar futball elmúlt öt éve káprázatos – Sallói István

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 17:55
null
A 13-szoros válogatott szakember szerint a válogatott megérdemelte volna a továbbjutást (Fotó: Tumbász Hédi)
Sallói István, a Videoton és a Honvéd volt középpályása a magyar válogatott szereplése mellett az Egyesült Államokban remek formában játszó fiáról, Dánielről is elmondta a véleményét. A korábbi futballistával Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport labdarúgórovatának szakírója beszélgetett.

A 13-szoros válogatott Sallói István fia, Sallói Dániel nagyszerű formában futballozik az MLS-ben szereplő Sporting Kansas Cityben: a most zajló idényben 11 bajnokin hat gólt és négy gólpasszt jegyez, a legutóbbi, Colorado Rapids ellen 3–1-re megnyert meccsen duplázott és gólpasszt adott.

„Az elmúlt két éve nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Daninak van egy küldetése: olyan még nem volt, hogy apa és fia egyaránt gólt szerzett volna a magyar válogatottban, remélem, hogy erre egyszer megkapja a lehetőséget. Érdekes kérdés, hogy a jelenlegi válogatottban tudna-e játszani. Dani a klasszikus 4–3–3-ban a bal szélen szeret lenni, míg Marco Rossi 3–5–2-es rendszerében két támadó van elöl, ahol a hasonló típusú játékosok, mint Varga Kevin vagy Vagy Roland sem játszanak. Pedig jó nyelvtörő lenne Sallai és Szalai mellé” – tette hozzá a ZTE klubigazgatója.

Sallói a magyar válogatott Eb-szereplésére kitérve elmondta, a nemzeti együttes olyan dimenzióba lépett, amit korábban nem gondoltunk volna.

„Az embernek van egy szurkolói és egy realista, szakértői oldala, utóbbi azt mondatta velem, ha ebben a csoportban gólt lövünk, az is nagy bravúr, mert olyan csapatokkal játszunk, hogy ha pontot szerzünk, az csoda. Így viszont, hogy két pontot szereztünk, mindhárom meccsen közel jártunk a még nagyobb bravúrhoz, és sokáig továbbjutásra álltunk a németek ellen, azt gondolom, hogy ez a csapat olyat tett, ami nagyon kevés embernek az álmában fordult elő. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás, mert abszolút megérdemeltük volna. A magyar futball elmúlt öt éve káprázatos: két Eb-n ott voltunk, egyszer továbbjutottunk a csoportból, most majdnem bravúrt értünk el a halálcsoportban, a Ferencváros szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében, utóbbiba a Fehérvár is bejutott, így a fejlődés megkérdőjelezhetetlen” – mondta Sallói, aki Portugáliát tartja az Európa-bajnokság favoritjának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik