Eb 2020: a dán kapitány hálás, az orosz csatár kritikus

H. Á., V. Á.H. Á., V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.22. 00:32
null
Hjulmand egész Dániának köszönetet mondott (Fotó: AFP)
Dánia őrült második félidő után 4–1-re legyőzte – egyben elbúcsúztatta a tornától – Oroszországot, és került a legjobb 16 közé – az Eb-k történelmének első olyan csoportkörös továbbjutójaként, amelyik két vereséggel kezdte a tornát. A csoport másik meccsén a négyest hibátlanul megnyerte Belgium, miután 2–0-ra verte Finnországot. A főszereplők nyilatkozataiból válogattunk.

A győzelem után az egész dán csapat örömmámorban ünnepelt, a legösszeszedettebben természetesen a szövetségi kapitány fogalmazott a lefújás után.

„Hála! Egy szóban összefoglalva ez az, amit most érzek. Nagyon hálás vagyok Dániának, a szukrolóinknak, az egész nemzetnek, amiért törődtek velünk, vigyáztak ránk és szárnyakat adtak nekünk. Nélkülük ez nem sikerülhetett volna. És óriási elismerésem a játékosoknak is. Láttuk, milyen mélyen voltunk az első meccs után, aztán Belgium ellen a vezetés megszerzésével jelezték, van bennük tűz, most pedig így nyertek Oroszország ellen. Fantasztikus!” – mondta Kasper Hjulmand.

„Fantasztikus, fantasztikus. Ez a legjobb, amit valaha éreztem” – idézte az oroszok ellen az első dán gólt szerző Mikkel Damsgaardot a dán TV2, míg a meccs utolsó gólját lövő Joakim Maehle már a jövőbe is tekintett.

„A nyolcaddöntő óriási élmény lesz, ebben biztos vagyok. Walesnek nagyon jó csapata van, de ma mi is bizonyítottuk, hogy jók vagyunk. Alig várom már” – fogalmazott Maehle.

Orosz részről a szövetségi kapitány Sztanyiszlav Csercseszov kitért a szurkolókra is, akik fantasztikusan buzdították a dánokat.

„Szeretném mindenkinek megköszönni, aki kijött, ki tudott jönni a stadionba biztatni bennünket. A csapat ezért roppant hálás, ugyanakkor szerettük volna, ha többen drukkolhatnak nekünk is a helyszínen, de tudjuk, hogy a koronavírus miatt minden helyszínen más a helyzet, ami nem biztos hogy teljesen fair. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy nincs semmi bajunk a dán szurkolókkal” – fogalmazott az orosz szakember, majd szót ejtett a meccsről is.

„Nem a terveink szerint alakult, megvolt az elképzelésünk és voltak is jó pillanataink, de hiába tudtuk, hogy jók a pontrúgásokból. A második gól a semmiből jött, és nem adott okot az optimizmusra, néhány játékosunk bizonytalanná vált. Tudtuk, hogy a dánok jól változtatnak a játékukon, és hagytuk nekik ezt megtenni a szünet után” – zárta szavait a kapitány.

Az oroszok gólszerzője, Artyom Dzjuba igencsak kritikusan fogalmazott a találkozó lefújása után.

„Az első gólig működött, amit kitaláltunk, csak éppen nem váltottuk gólra a lehetőségeinket, márpedig ezt nem lehet megengedni ilyen szinten. Nincs teljesen rendben, amikor a csapatunk irányítója a kapusunk. Amint kemény ellenféllel kerülünk szembe, csak annyit tudunk tenni, hogy hátrapasszoljuk neki a labdát. A mentalitásunk miatt nem tudjuk kezelni az ilyen kemény nyomást, és nem vagyunk elég bátrak, hogy támadjunk, amikor arra van szükség” – fogalmazott az orosz támadó..

A B-csoport másik meccsén UEFA-nál a finn–belga találkozó legjobbjának választott Kevin de Bruyne tudta, hogy Finnország kemény ellenfél lesz.

„Mindig jó érzés egyéni díjat kapni, de a legfontosabb, hogyan játszunk csapatként. Próbálom a többieket arra ösztönözni, hogy egyénileg is fejlődjenek. A mai meccsből sokat tanultunk, fel kell készülnünk a következő összecsapásra. Tudtuk, hogy Finnország nagyon egységesen játszik, és nehéz lesz feltörni a védelmét. Miután megszereztük az első gólt, ők is kijöttek, így sokkal nyitottabbá vált a játék” – mondta a Manchester City klasszisa.

A belgák szövetségi kapitánya, Roberto Martínez szintén a finn válogatottat dicsérte.

„Nagyon koncentráltak és profik voltunk. Jól védekeztünk és vártuk az első gólt, tudtuk, hogy az mindent eldönthet. Finnország nagyszerű tornán van túl, a legjobbunkat kellett nyújtani, hogy legyőzzük” – árulta el a spanyol tréner.

A sokáig jól védekező finnek csalódottak, hogy a hajrában felőrölték őket a belgák, többet reméltek a mérkőzéstől.

„Rendkívül csalódott vagyok, nagyon jól védekeztünk és keményen dolgoztunk. Többet reméltem a mérkőzéstől. Nem lennék meglepve, ha Belgium a döntőbe jutna” – mondta a finn csapatkapitány, Tim Sparv.

Csapattársa, Paulus Arajuuri úgy látja, reménytelen a helyzetük a továbbjutást illetően.

„Kiváló meccs volt. Belgium nagyon erős, de mi csapatként játszottunk jól, nem hagytunk nekik teret, jól küzdöttünk és fegyelmezettek voltunk. A 76. percig fantasztikusan küzdöttünk, de Belgium megmutatta, miért a világ első számú csapata. Szerettük volna továbbjutni, de ez már valószínűtlennek tűnik. Ez volt az álmunk” – mondta Arajuuri.

Markku Kanerva, a finnek szövetségi kapitánya szerint csapata megmutatta, hogy nem lóg ki a mezőnyből.

„Az első gólnál kicsit szerencsétlenek voltunk, csalódott vagyok, hogy nem tudtunk pontot szerezni. Bár csak kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, büszke vagyok az eddigi teljesítményünkre. Megmutattuk, hogy ide tartozunk” – mondta a szakvezető.

EURÓPA-BAJNOKSÁG,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
OROSZORSZÁG–DÁNIA 1–4 (0–1)
Koppenhága, Parken Stadion, 23 644 néző. Vezette: Turpin (francia)
OROSZORSZÁG: Szafonov – Gyivejev, Dzsikija, Kudrjasov (Karavajev, 67.) – Mário Fernandes, Ozdojev (Zsemaletgyinov, 61.), Zobnyin, Kuzjajev (M. Muhin, 67.) – Alekszej Mirancsuk (Szobolev, 61.), Golovin – Dzjuba. Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
DÁNIA: Schmeichel – A. Christensen, Kjaer, Vestergaard – Wass (Stryger Larsen, 60.), Höjbjerg, Delaney (Jensen, 85.), Maehle – Braithwaite (Cornelius, 85.), Poulsen (Dolberg, 60.), Damsgaard (Nörgaard, 72.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand
Gólszerző: Dzjuba (70. – 11-esből), ill. Damsgaard (38.), Poulsen (59.), A. Christensen (79.), Maehle (82.)

FINNORSZÁG–BELGIUM 0–2 (0–0)
Szentpétervár,Szentpétervári Stadion, 18 545 néző.Vezette:Brych (német)
Finnország:
Hrádecky – Toivio, Arajuuri, O'Shaughnessy – Raitala, Lod (Forss, 90+1.), Sparv (Schüller, 59.), Kamara, Uronen (Alho, 70.) – Pohjanpalo (Kauko, 70.), Pukki (F. Jensen, 90+1.).Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Belgium:
Courtois – Boyata, Denayer, Vermaelen – Trossard (Meunier, 76.), De Bruyne (Vanaken, 90+1.), Witsel, Chadli – Doku (Batshuayi, 76.), R. Lukaku (Benteke, 84.), E. Hazard.Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Gólszerző:Hrádecky (74. – öngól), R. Lukaku (81.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 3 3 7–1 6 9
2. Dánia 3 1 2 5–4 1 3
3. Finnország 3 1 2 1–3 –2 3
4. Oroszország 3 1 2 2–7 –5 3
B-CSOPORT (KOPPENHÁGA, SZENTPÉTERVÁR)
Június 12., szombat, 18.00
Koppenhága
Dánia–Finnország 0–1
Június 12., szombat, 21.00
Szentpétervár
Belgium–Oroszország 3–0
Június 16., szerda, 15.00
Szentpétervár
Finnország–Oroszország 0–1
Június 17., csütörtök, 18.00
Koppenhága
Dánia–Belgium 1–2
Június 21., hétfő, 21.00
Koppenhága
Oroszország–Dánia 1–4
Június 21., hétfő, 21.00
Szentpétervár
Finnország–Belgium 0–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik