Eb 2020: 15 órakor elindul a szurkolói menet – minden fontos infó egy helyen

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 08:32
null
Már 13 órától gyülekeznek a szurkolók a Hősök terén (Fotó: AFP, archív)
Kedd este 18 órától Magyarország Portugáliával csap össze a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának nyitó mérkőzésén, a Puskás Arénában. A mérkőzésre egy közös szurkolói vonulás részeseként is eljuthat – ebben a cikkben összegyűjtöttünk minden fontos információt a stadionba való eljutásról és a belépésről.

SZURKOLÓI VONULÁS

Érdemes lesz kilátogatni a Hősök terére kedd kora délután: a magyar válogatott szervezett szurkolói tábora, a Carpathian Brigade 13 órától már gyülekezőt tart, majd legkésőbb 15 órakor útnak indulnak a drukkerek a Puskás Arénába a Stefánia út felé. Várhatóan rengetegen vesznek részt a vonuláson, így már a portugálok elleni mérkőzés előtt garantálva lesz a remek hangulat.

A Hősök terét a legkönnyebben az M1-es metróval közelítheti meg, amely sűrű összeköttetést ad a helyszínre a Belváros, illetve Zugló és több külső kerület irányából is.

A STADION MEGKÖZELÍTÉSE

Amennyiben egyből a stadionhoz utazna a mérkőzést megelőzően, lehetőleg gyalogosan, vagy a közösségi közlekedést használva tegye ezt meg, mivel a Puskás Aréna környékén rendkívül korlátozott a parkolóhelyek száma.

A Puskás Aréna a Keleti Pályaudvar (M2, M4) és a Puskás Ferenc Stadion (M2), metrómegállók között található, előbbi helyre a szinte a fél várost behálózó 1-es és 1M jelzésű villamosokkal, utóbbira pedig vonattal, a 2M és 24-es villamossal, valamint a belvárost átszelő, a Rákóczi úton közlekedő buszokkal is eljuthat. Mindkét állomástól egy kényelmes sétával érhető el a stadion.

Fontos információ, hogy az M3-as metró a belvárosi szakaszán (Lehel tér–Nagyvárad tér) felújítás miatt pótlóbuszok közlekednek, emiatt ezt a szakaszt érdemes elkerülni, és a Göncz Árpád városközpontnál, illetve a Népligetnél a Puskás Ferenc Stadion megállót érintő 1-es és 1M jelzésű, vagy pedig Nagyvárad térnél a Keleti pályaudvarig közlekedő 2M és 24-es villamosra átszállni.

A pontos útvonal megtervezéséhez használhatja a BKK utazástervező oldalát is, ide kattintva.

A Puskás Aréna gyalogos megközelítése
A Puskás Aréna gyalogos megközelítése

HAGYJA AUTÓJÁT EGY P+R PARKOLÓBAN

Ha az utazásához mindenképpen szükséges az autó használata, érdemes azt a város egy távolabbi részén kijelölt parkolóban letennie és onnan a BKK-járataival folytatni az útját. Nagy kapacitású P+R parkoló található többek között Kelenföld vasútállomás, Kőbánya-Kispest, Pillangó utca, Újpest-városkapu metróállomásoknál is. A további helyszínekről ezen a térképen tájékozódhat.

IDŐBEN, KARSZALAGJÁT VISELVE ÉRKEZZEN

Ezeken a helyszíneken veheti át karszalagját
Ezeken a helyszíneken veheti át karszalagját

A belépőjegyén minden szurkoló számára kijelöltek idősávot, amikorra a stadionba várják. Ez akár több órával a kezdőrúgás előttre is eshet. Mivel a hatalmas mennyiségű szurkoló beléptetése rengeteg ideig tart, ezért amennyiben lehet, tartsa magát a meghatározott időponthoz – talán kellemesebb is már bent a büfénél sorba állni, mint a Puskás Aréna előtt.

A telefonját mindenképpen töltse fel, mielőtt az arénához érkezik, mivel mindenképpen szüksége lesz rá a beléptetésnél.

A tábor koreográfiával is készül, sikeres bemutatása érdekében azt kérik, hogy a Stefánia úti oldalon (B) legkésőbb 17.40-ig mindenki foglalja el a helyét. Fontos információ, hogy a belépés csak az adott találkozóra érvényes karszalaggal lehetséges, amit érdemes a lehető legkorábban beszerezni.

A drukkerek három regisztrációs ponton vehetik át a karszalagokat, a Groupama Arénánál (B-lelátó, a Fradi-sas szobra mellett), a Dózsa György útnál (Városliget, Promenád) és a Papp László Budapest Sportarénánál. Ezek a pontok meccsnapokon 7-kor nyitnak, a második félidő kezdetekor zárnak, s be kell mutatni egy érvényes fényképes igazolványt (személyi igazolvány vagy útlevél) és a védettségi igazolványt. A 18 éven aluliaknak nem kell karszalag, ám ők csak abban az esetben léphetnek a stadionba, ha kíséri őket egy 18 éven felüli, karszalaggal rendelkező magyar állampolgár.

EZEKRE A SZABÁLYOKRA MINDENKÉPPEN ÜGYELJEN

A Puskás Arénába maximum egy, az A4-es papírlap méretét nem meghaladó táskát vihet be. A beléptetés során mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét. Amennyiben az érték három mérést követően is 37.8 fok vagy afeletti, megtagadják a belépést.

A stadionon belül tartani kell a többi szurkolótól a 1.5 méteres biztonsági távolságot és mindenki csak a saját helyét foglalhatja el. Maszk viselése nem kötelező, de erősen ajánlott.

TOVÁBBI HASZNOS INFORMÁCIÓKAT AZ MLSZ VIDEÓJÁBAN TALÁL


EURÓPA-BAJNOKSÁG,
CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ

F-CSOPORT
18.00: MAGYARORSZÁG
–Portugália, Budapest. Vezeti: Cakir (török). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!
21.00: Franciaország–Németország, München. Vezeti: Del Cerro Grande (spanyol). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik