Eb 2020: Schäfernek a biztos játéklehetőség a legfontosabb

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.07.06. 15:26
null
Schäfer András még nem tudja, hogy vált-e klubot a nyáron (Fotó: Szabó Miklós)
Egyelőre nem tudja, hogy klubot vált-e a nyáron Schäfer András, a magyar labdarúgó-válogatott és a dunaszerdahelyi DAC középpályása, de ha igen, akkor az alapján dönt majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat új egyesületében.

„Akkor sem lennék szomorú, ha most nem sikerülne váltani, de nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy az Európa-bajnokság után nagyobb a lehetőség arra, hogy egy erősebb bajnokságban folytassam” – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornának Schäfer András, aki a részben budapesti rendezésű kontinenstorna F-csoportjának utolsó mérkőzésén gólt szerzett a németek vendégeként játszott meccsen (2–2).

„Túl vagyok már egy olyan éven a pályafutásomban, amikor szinte egyetlen percet sem játszottam, úgyhogy ezt most mindenképpen szeretném elkerülni” – mondta a 22 éves labdarúgó. Hozzátette, hogy konkrét ajánlatokról nem tud, a francia másodosztályban szereplő Toulouse érdeklődéséről is csak a sajtóból értesült.

A DAC-cal az Európa-konferencialigában érdekelt játékos kijelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány véleményét biztosan kikéri az esetleges átigazolással kapcsolatban, de nemcsak vele, hanem más szakemberekkel is egyeztet erről.

Schäfer elmondta, az Európa-bajnokság után nagyon sokan gratuláltak neki, és még mindig minden nap kapja a pozitív üzeneteket, amelyek „plusz motivációt adnak” neki, és azt mutatják számára, hogy a szurkolók elismerik a teljesítményét.

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40
Ezek is érdekelhetik