Eb 2020: Mourinho három helyen változtatna az angolok kezdőjén

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.02. 13:06
null
José Mourinho több angol játékost is pihentetne az ukránok ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Anglia Ukrajnával mérkőzik meg a labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében Rómában szombaton. A találkozó előtt José Mourinhót kérdezték arról, kiket hagyna ki a kezdőcsapatból – számolt be a GiveMeSport a The Sunra hivatkozva.

 

José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője szerint az angolok szövetségi kapitányának, Gareth Southgate-nek pihentetnie kellene néhány kulcsjátékosát.

„Biztos vagyok benne, hogy Anglia legyőzi Ukrajnát. Ha én dönthetnék, Declan Rice-t és Kalvin Phillipset is pihentetném az elődöntőre” – árulta el a portugál szakember a The Sunnak és megjegyezte, Jordan Hendersont szívesen látná a kezdőben Rice helyett, mivel szerinte már teljesen kimerült a West Ham United fiatal üdvöskéje.

„Southgate-nek azt is fontolóra kellene vennie, hogy Harry Maguire-t is leültethetné a kispadra, mivel neki kulcsfontosságú szerepe lehet a védelemben az Eb utolsó hetében” – tette hozzá.

„Mindhárman »besárgultak« már, és Maguire esetében erőnléti problémák is lehetnek a korábbi sérülése miatt. Őt könnyen lehetne pótolni Tyrone Mingsszel, aki nagyszerűen játszott az első két csoportmeccsen” – fogalmazott Mourinho és kiemelte: a Manchester United játékosa így eltiltás miatt biztosan nem hagyná ki az elődöntőt, és fókuszálhatna arra, hogy a megfelelő fizikai állapotba kerüljön a véghajrára.

„Szerintem az Olimpiai Stadionban Rómában le fogják győzni Ukrajnát. A finálé a Wembleyben lesz és Anglia lesz az egyik résztvevője” – jelentette ki.


Legfrissebb hírek

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
10 órája

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
15 órája

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
15 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
2025.07.28. 15:09

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59
Ezek is érdekelhetik