Eb 2020: Mindig előnyt jelent, ha hazai pályán játszhatsz – Raheem Sterling

2021.06.21. 13:24
null
Raheem Sterling (10) szerint a szurkolók túlreagálják a Skócia elleni 0–0-s döntetlent (Fotó: AFP)
Raheem Sterling az angol válogatott sajtótájékoztatóján mondta el, hogy szerinte a csapat kizárja a szurkolók zaját és nem pánikol azért, mert gól nélküli döntetlent játszott Skóciával.

 

Úgy érzem, hogy egy picit túlreagálják az eredményt a szurkolók, és jobban aggódnak, mint ahogy kéne. A játékosok, akik már részt vettek korábban nagy tornákon, próbálnak segíteni a fiatalabbaknak. Nem gondolom, hogy bárki is nyomást érezne magán" – mondta az angol válogatott és a Manchester City szélsője a csapat sajtótájékoztatóján. Hozzátette, teljes mértékben arra koncentrálnak, amit csinálniuk kell, nem foglalkoznak a külső zajokkal, hiszen ez rossz hatással lehet rájuk.

Raheem Sterling elmondta, nagyon fontos lesz, hogy éljenek azzal az előnnyel, hogy hazai közönség előtt játszhatnak. „Mindig előnyt jelent, ha hazai pályán játszhatsz, ez természetes. A szurkolókkal együtt megcsinálhatjuk, és szükségünk lesz rájuk kedden" – zárta gondolatait az angol válogatott futballista.

Anglia két mérkőzés után – Horvátország ellen 1–0-ra győzött, Skóciával 0–0-s döntetlent játszott – a D-csoport második helyén áll. Utolsó csoportmérkőzésén Csehország ellen lép pályára a Wembleyben kedden.

ANGLIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: 23 – Sam Johnstone (West Bromwich Albion), 1 – Jordan Pickford (Everton), 13 – Aaron Ramsdale (Sheffield United)
VÉDŐK: 21 – Ben Chilwell (Chelsea), 16 – Conor Coady (Wolverhampton), 24 – Reece James (Chelsea), 6 – Harry Maguire (Manchester United), 15 – Tyrone Mings (Aston Villa), 3 – Luke Shaw (Manchester United), 5 – John Stones (Manchester City), 12 – Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), 2 – Kyle Walker (Manchester City), 22 – Ben White (Brighton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 26 – Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), 8 – Jordan Henderson (Liverpool), 19 – Mason Mount (Chelsea), 14 – Kalvin Phillips (Leeds), 4 – Declan Rice (West Ham United)
TÁMADÓK: 18 – Dominic Calvert-Lewin (Everton), 20 – Phil Foden (Manchester City), 7 – Jack Grealish (Aston Villa), 9 – Harry Kane (Tottenham), 11 – Marcus Rashford (Manchester United), 25 – Bukayo Saka (Arsenal), 17 – Jadon Sancho (Borussia Dortmund – Németország), 10 – Raheem Sterling (Manchester City)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Gareth Southgate

AZ ÁLLÁS
1. Csehország 2 1 1 3–1 +2 4
2. Anglia 2 1 1 1–0 +1 4
3. Horvátország 2 1 1 1–2 –1 1
4. Skócia 2 1 1 0–2 –2 1
EURÓPA-BAJNOKSÁG
D-CSOPORT (LONDON, GLASGOW)
Június 13., vasárnap, 15.00
London
Anglia–Horvátország 1–0
Június 14., hétfő, 15.00
Glasgow
Skócia–Csehország 0–2
Június 18., péntek, 18.00
Glasgow
Horvátország–Csehország 1–1
Június 18., péntek, 21.00
London
Anglia–Skócia 0–0
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia
Legfrissebb hírek

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
10 órája

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30

Megvan az angol és a ghánai válogatott kezdője

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Mikel Oyarzabal: Nyugodtságot kell sugároznunk a fiatalabb játékosok felé

Foci vb 2026
2026.06.15. 21:01

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30

Többet fizet, kevesebbet kap!

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:42
Ezek is érdekelhetik