Eb 2020: „Azt hittük, ez egy rossz álom” – az Inter közleménye Eriksenről

2021.06.20. 11:44
null
Eriksent támogatásáról biztosította klubcsapata, az Inter (Fotó: AFP)<br />
Mint beszámoltunk róla, a június 12-i Dánia–Finnország Eb-csoportmérkőzésen összeeső, majd Dániába kórházba szállított Christian Eriksen elhagyhatta a koppenhágai egészségügyi létesítményt. Az érzelmi hullámvasutat követően Eriksen klubcsapata, az Inter szombaton közleményt adott ki, és támogatásáról biztosította a dán karmestert.

 

„Június 12. óta számláljuk a napokat, amelyek annyira hosszúnak tűntek, és az események felfoghatatlanok voltak számunkra. Azt hittük, hogy ez csak egy rossz álom, de szerencsére még a legrosszabb álmokból is felébredünk egyszer” – kezdte a közleményt az Inter.

„Tiszteletből nem szólaltunk meg az elmúlt napokban, de egy pillanat sem telt el úgy, hogy ne gondoltunk volna Christianra, és csak akkor nyugodtunk meg igazán, amikor a játékosunkat kiengedték a kórházból.”

„Elképesztő volt látni, hogy csapattársaid, Romelu Lukaku és Asraf Hakimi a pályán mutatták ki mérhetetlen szeretetüket feléd, s hasonlóképp cselekedett az egész világ. Megannyi mérkőzésen mutatták ki együttérzésüket a szurkolók és az Európa-bajnokság szervezői, például a Dánia–Belgium meccsen is, amelyen hatalmas tízes mezszámot feszítették ki a Te tiszteletedre. A borzongást és a félelmet a megnyugvás váltotta fel az elmúlt napokban.”

„Ezek a pillanatok szívből jöttek, és a legerősebb támogatásról adtak tanúbizonyságot Christian Eriksennek. Hajrá Chris, az Inter és a szurkolói veled vannak!” – zárta szívből szóló üzenetét a milánói együttes.

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
2026.09.23. 16:48

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56