Eb 2020: nem léphet pályára a csehek balhés futballistája

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.05.26. 22:51
null
Ondrej Kudela a nyári Európa-bajnokságon sem léphet pályára a cseh válogatottban (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a tíz mérkőzésre szóló eltiltással sújtott cseh Ondrej Kudela fellebbezését, így a Slavia Praha védője a június 11-én rajtoló Európa-bajnokságon sem léphet pályára.

 

A cseh futballistát azért büntették meg, mert a Rangers elleni március 18-i Európa-liga-nyolcaddöntőn rasszista jelzőket használva szidalmazta Glen Kamarát, a skót bajnokcsapat színes bőrű játékosát.

A mostani ítélet azt jelenti, hogy Kudela nem léphet pályára a részben budapesti rendezésű Eb-n a cseh válogatottban, az UEFA közleménye szerint ugyanis az eltiltás nemcsak az európai kupamérkőzésekre érvényes, hanem a kontinensviadalra is.

A márciusi eset során a játékos eltakarta a száját, ugyanakkor az egyik Rangers-futballista hallotta a szavait.

Az UEFA a vétkest „provokáló", majd az öltözőfolyosón megtámadó Kamarát három mérkőzésre tiltotta el, míg Kemar Roofe, a Rangers csatára – akit a közösségi médiában szintén rasszista támadások értek a találkozót követően –négy összecsapáson nem léphet pályára, a Slavia kapusával, Ondrej Kolarral szemben elkövetett durva szabálytalansága miatt.

A csehek az Eb-n június 14-én kezdenek a skótokkal Glasgow-ban, és ugyanitt lesz 18-án a horvátok elleni mérkőzésük, míg június 22-én Londonban az angolokkal találkoznak.

Legfrissebb hírek

Börtönbüntetést kért az ügyészség a rasszista Oviedo-szurkolóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.03. 14:48

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 16:15

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
2026.02.24. 16:26

Rui Costa: Sohasem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 12:54

Gleofilo Vlijter: A bőrszín nem számít, nekem egyetlen szín fontos, a lila

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 10:34

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

A Real Madrid edzője szerint Vinícius Júnior áldozat, nem provokátor

Spanyol labdarúgás
2026.02.20. 20:40
Ezek is érdekelhetik