Eb 2021: az UEFA a júniusi pótselejtezőket is elhalasztotta – hivatalos

2020.04.01. 16:37
null
Az UEFA az összes sorozatát, így a júniusi pótselejtezőket is elhalasztotta (Fotó: AFP)
Júniusról is elhalasztották a labdarúgó Európa-bajnokság eredetileg márciusra tervezett pótselejtezőit, így a bolgár–magyar összecsapást is – az előzetes sajtóhíreket később az UEFA hivatalosan is megerősítette. Azt egyelőre nem tudni, mikor pótolhatják a mérkőzéseket.

 

Az európai szövetség (UEFA) szerdai közleménye szerint mind a nemzetközi férfi, mind a nemzetközi női versenyeket és mérkőzéseket határozatlan időre elhalasztja – arról nem esik szó a kommünikében, hogy mikor kerülhet sor az említett eseményekre. Mint olvasható, a döntés az UEFA összes versenysorozatára vonatkozik, így a felnőttcsapatok mellett az utánpótlástornákat, illetve a futsal Bajnokok Ligája döntőjét sem rendezik meg az eredetileg tervezett májusi, illetve júniusi időpontokban.

A döntést az 55 tagországgal folytatott telefonos konferencia keretében hozta meg az UEFA.

A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi–román összecsapás nyertesét fogadta volna, immár az Eb-részvételért. Március 13-án a találkozók időpontját június 4-ére és 9-re módosították, de most ezt a dátumot is továbbcsúsztatták.

A kontinensviadalt – amelynek részben Budapest is házigazdája lesz – a koronavírus-járvány miatt szintén elhalasztották a jövő nyárra.

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
13 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
23 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
23 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2026.08.13. 17:58