Eb 2020: eldőlt, hogy halasztanak, a mai egyeztetés formalitás – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2020.03.17. 11:20
null
Csak órák kérdése a hivatalos halasztás? (Montázs: AFP)
Holland források szerint a színfalak mögött már megszületett az egyezség arról, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják, azaz 2021 nyarán rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. A Bajnokok Ligáját viszont igyekeznek „rendesen” befejezni.

 

A Het Nieuwsblad úgy értesült, hogy Alexander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a mára időzített, az 55 európai tagállammal, a klubok és a játékosok európai szervezeteivel tartandó videokonferencián a halasztást indítványozza majd, méghozzá az európai futballélet befolyásos döntéshozóival folytatott egyeztetés eredményeképpen, azaz a támogatásukat élvezve. Mint ismert, az olasz szövetség korábban már kérte a halasztást.

Az UEFA azzal érvel, hogy az Európát szinte megbénító járvány lecsengésének időpontja megjósolhatatlan, ezért lehetetlen biztonságosan megszervezni egy olyan sporteseményt, amelyet ráadásul 12 különböző országban – köztük Magyarországon – rendeznek meg.

A holland lap szerint az európai futballközeg közös óhaja, hogy a felfüggesztett nemzeti bajnokságokat a járvány elmúltával befejezzék, ami szintén az Eb idei megrendezése ellen szól.

Ugyancsak elsőbbséget élvez az Eb-vel szemben a Bajnokok Ligája és az Európa-liga végigjátszása. Itt három opció volt a kalapban: befejezés június 30-ig, befejezés július 30-ig vagy befejezés azonnal. Ez utóbbi lehetőséget a Het Nieuwsblad tudomása szerint kizárták az egyeztetések során, mert súlyos pénzügyi veszteséggel járna.

Az Eb elhalasztása sem lesz olcsó mulatság, éppen ezért – írja a Het Nieuwsblad a The Athleticre hivatkozva – az UEFA 300 millió eurós hozzájárulást akar bevasalni a klubokon. Ha valóban ez a szándék, akkor a keddi videokonferencia alighanem mégiscsak több lesz „formalitásnál”.

Korábban beszámoltunk arról, hogy szóba került az Eb decemberre halasztása, továbbá bejelentkezett a Szentpétervár révén rendező Oroszország, hogy szívesen vállalna nagyobb részt a rendezésből.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
Tegnap, 10:23

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

„Tisztelettel, de határozottan elutasítjuk” – a vb újoncai bírálják az UEFA elnökét

Foci vb 2026
2026.06.15. 13:23

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32
Ezek is érdekelhetik