Eb 2020: augusztusban gólt lőtt a Fradinak, most spanyol válogatott lett

2019.11.08. 13:17
null
Dani Olmo (szemben) novemberben bemutatkozhat a spanyol felnőttválogatottban – két hónappal azután, hogy Sigér Dávid debütált a magyarban (Fotó: Szabó Miklós)
Dani Olmót, a Dinamo Zagreb labdarúgóját először hívták be a spanyol keretbe, amely a Málta és Románia elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőkre készül.

 

A barcelonai nevelésű Olmo 2014-től játszik a horvát együttesben, melynek azóta kulcsembere lett. A most zajló idényben a 21 éves támadó középpályás jó formában van: 16 tétmérkőzésen hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott. A Bajnokok Ligája selejtezőjében öt találkozón 3+3-mal – a Ferencváros ellen 2+1-gyel – zárt, míg a csoportkör eddigi négy fordulóját követően 1+1-nél tart.

Olmo alapembernek számított abban a korosztályos spanyol válogatottban, amely idén nyáron Olaszországban megnyerte az U21-es Európa-bajnokságot. Szeptemberben és októberben az U21-es együttes négy mérkőzésén ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

Robert Moreno, a spanyolok szövetségi kapitánya pénteken hirdetett keretet, melyben ismét helyet kapott Paco Alcácer és Álvaro Morata. Rodri (Manchester City) és Jordi Alba (Barcelona) sérülés miatt ezúttal nem állhat a szakember rendelkezésére, míg a 17 éves Ansu Fati (Barcelona) meghívására továbbra is várniuk kell szimpatizánsainak.

A spanyolok jövő pénteken Cádizban fogadják Máltát, majd három nappal később Romániát látják vendégül Madridban. Nyolc fordulót követően a még veretlen spanyolok az F-csoport élén állnak, és már biztossá tették részvételüket az Eb-n.

A SPANYOL KERET
Kapusok:
David de Gea (Manchester United – Anglia), Kepa Arrizabalaga (Chelsea – Anglia), Pau López (AS Roma – Olaszország)
Védők: Dani Carvajal (Real Madrid), Jesús Navas (Sevilla), Sergio Ramos (Real Madrid), Raúl Albiol (Villarreal), Inigo Martínez (Athletic Bilbao), Pau Torres (Villarreal), Juan Bernat (PSG – Franciaország), José Luis Gaya (Valencia)
Középpályások: Sergio Busquets (FC Barcelona), Rodri (Manchester City – Anglia), Santi Cazorla (Villarreal), Fabián Ruiz (Napoli – Olaszország), Saúl (Atlético Madrid), Thiago Alcántara (Bayern München – Németország)
Támadók: Rodrigo (Valencia), Gerard Moreno (Villarreal), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), Dani Olmo (Dinamo Zagreb – Horvátország), Paco Alcácer (Borussia Dortmund – Németország), Álvaro Morata (Atlético Madrid)

Selección Española de Fútbol on Twitter

¡Estos son los 23 convocados por Robert Moreno para los dos últimos partidos de la fase de clasificación para la #EURO2020! #UnidosPorUnRETO



EB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT
November 15., péntek

20.45: Norvégia–Feröer
20.45: Románia–Svédország
20.45: Spanyolország–Málta
November 18., hétfő
20.45: Málta–Norvégia
20.45: Spanyolország–Románia
20.45: Svédország–Feröer

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 8 6 2 19–5 +14 20
2. Svédország 8 4 3 1 18–9 +9 15
3. Románia 8 4 2 2 17–8 +9 14
4. Norvégia 8 2 5 1 13–10 +3 11
5. Feröer 8 1 7 4–23 –19 3
6. Málta 8 1 7 2–18 –16 3

 

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
23 órája

Nem sikerült megegyezni, elmarad a Finalissima – hivatalos

Minden más foci
2026.03.15. 15:57

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

„Számára nincs plafon” – barcelonai csapattársai Yamalról

Spanyol labdarúgás
2026.03.02. 12:44

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32
Ezek is érdekelhetik