Eb 2020, A-csoport: hiába Kane villámgólja, Anglia még nem jutott ki

2019.10.11. 22:36
null
Harry Kane korai találata ezúttal nem párosult győzelemmel (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn idegenben 2–1-re kikapott Csehországtól. Az A-csoport másik meccsén Montenegró és Bulgária nem bírt egymással.


EB-SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ
A-CSOPORT
Csehország–Anglia 2–1 (Brabec 9., Ondrásek 85., ill. Kane 5. – 11-esből)
Montenegró–Bulgária 0–0

Balhé Prágában, angol szurkolókat tartóztattak le – videó

Az angol válogatott abban a tudatban léphetett pályára, hogy egy prágai sikerrel már biztosan kijut az Európa-bajnokságra.

Ennek megfelelően is kezdett a vendégcsapat, amely már az ötödik percben vezetett: Masopust rúgott bele az ötösnél cselező Sterlingbe, a megítélt büntetőt pedig Kane értékesítette (0–1).

KANE VEZETŐ GÓLJA



Az első négy meccsüket 19–4-es gólkülönbséggel megnyerő angolok előnye ugyanakkor villámgyorsan el is tűnt: Pickford még nagy bravúrral szögletre mentett, de a sarokrúgás után Brabec térdelt a kapuba (1–1).

A mérkőzés sajnos ezt követően ellaposodott. A vendégek az 57. percben élénkültek meg, Kane passza után Sterling került ziccerbe, ám a kapus el tudta ütni előle a labdát.

Egyórányi játékhoz érve Masopust szerezhette volna meg a fordító gólt, de Pickford újra hárított, ahogyan a hajrában Král éles szögből leadott lövésénél is.

A túloldalon még Kane hagyott ki egy nagy ziccert, s ezt megbüntették a csehek: Masopust centerezését Ondrásek lőtte 11 méterről a bal alsóba, ezzel a házigazda 2–1-re nyert, az angolok pedig így még nincsenek kint az Eb-n.

A CSEHEK GYŐZTES GÓLJA

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 5 4 – 1 20–6 +14 12
2. Csehország 6 4 – 2 11–9 +2 12
3. Koszovó 5 2 2 1 10–10 0 8
4. Bulgária6 –335–11–63
5. Montenegró 6 – 3 3 3–13 –10 3
Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
11 órája

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
16 órája

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

Henry olyan játékosnak adná az Aranylabdát, aki nem nyert semmit az előző idényben

Minden más foci
2026.09.10. 17:18

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Harry Kane, azaz Mr. Futball

Német labdarúgás
2026.08.21. 08:35

Az aranycipős Harry Kane a Nemzeti Sportnak: Ez volt messze a legjobb idényem

Német labdarúgás
2026.08.19. 21:19