Eb 2020: Litvánia nem okozott gondot az ukránoknak

D. Á.D. Á.
2019.09.07. 19:57
Az Eb-selejtezősorozat B-csoportjában Ukrajna nagyon magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott Litvánia fölött.

A litván csapatnak a hazai pálya sem jelentett előnyt ezúttal Ukrajna ellen – a vendégek nagyon hamar, már a 7. percben megszerezték a vezetést, a Manchester City balhátvédje, Olekszandr Zincsenko volt eredményes. Az első gólnál a brazil születésű Marlos még csak előkészítő volt, a másodiknál azonban már ő maga növelte az ukránok előnyét. A félidőben kettővel vezetett Andrij Sevcsenko együttese, győzelme egyáltalán nem forgott veszélyben.

A fordulást követően a sárga-kékek végleg lezárták a találkozót – a 62. percben Malinovszkij talált a kapuba, ezzel kialakult a 3–0-s végeredmény.

Ukrajna remekül teljesít eddig az Eb-selejtezőkön – 5 meccsből 4 győzelem és 1 döntetlen –, 13 ponttal egyelőre simán vezeti a B-csoportot.

EB-SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
Litvánia–Ukrajna 0–3
(Zincsenko 7., Marlos 31., Malinovszkij 62.)
Szerbia–Portugália 2–4 (Milenkovics 68., A. Mitrovics 85., ill. W. Carvalho 42., Guedes 58., C. Ronaldo 80., B. Silva 86.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 5 4 1 11–1 +10 13
2. Portugália 3 1 2 5–3 +2 5
3. Luxemburg 4 1 1 2 4–5 –1 4
4. Szerbia 4 1 1 2 7–11 –4 4
5. Litvánia 4 1 3 3–10 –7 1

Legfrissebb hírek

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Nemzetek Ligája: Ukrajna Szlovákiában fogadja a magyar válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2026.07.19. 20:10

Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Röplabda
2026.07.19. 20:09

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Magyarország bronzérmes a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.06.03. 20:15

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
2026.05.18. 17:31