Eb 2020: a Montenegróból elküldött edző lesz a szerb kapitány

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.06.29. 19:37
null
Tumbakovics nem volt hajlandó leülni a Koszovó elleni selejtezőn a kispadra, ezért menesztették (Fotó: AFP)
Ljubisa Tumbakovics lesz a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: a Sport Klub információi szerint az edzőt vasárnap vagy hétfőn a Szerb Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának ülésén nevezik ki.



Tumbakovics nemrég még a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya volt, azonban amikor a Koszovó elleni mérkőzés előtt jelezte, nem kíván leülni a kispadra egy el nem ismert állam együttese ellen, a montenegrói szövetség azonnal menesztette.

Az edző június eleje óta tárgyalásokat folytatott a szerb szövetség vezetőivel, s habár volt még néhány jelölt, köztük Radomir Antics is, aki kijuttatta a csapatot a 2010-es világbajnokságra, biztos, hogy Tumbakovicsot nevezik ki az ülésen.

A szerb sajtó értesülése szerint az új szövetségi kapitány a bemutatása után nevezi meg a munkatársait.

A 69 éves Tumbakovics edzői karrierje az újbelgrádi Radnicskiben kezdődött, majd edzőként dolgozott az Obilicsben, a Partizanban, az athéni AEK-nál, az al-Naszrnál, a Sandongnál, majd 2016 és 2019 között a montenegrói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Tumbakovicsnak nem lesz könnyű dolga, hiszen Szerbia négy ponttal a harmadik helyen áll az Eb-selejtező B-csoportjában, s ugyanennyi pontja van az egy meccsel többet játszó Luxemburgnak is. A csoport első helyén Ukrajna áll tíz ponttal, a portugálok két mérkőzésen csak két pontot gyűjtöttek, míg a sereghajtó Litvánia eddig egy pontot szerzett.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 4 3 1 8–1 +7 10
2. Luxemburg 4 1 1 2 4–5 –1 4
3. Szerbia 3 1 1 1 5–7 –2 4
4. Portugália 2 2 1–1 0 2
5. Litvánia 3 1 2 3–7 –4 1


Március 22., péntek

Luxemburg–Litvánia 2–1
Portugália–Ukrajna 0–0

Március 25., hétfő
Luxemburg–Ukrajna 1–2
Portugália–Szerbia 1–1

Június 7., péntek
Litvánia–Luxemburg 1–1
Ukrajna–Szerbia 5–0

Június 10., hétfő
Szerbia–Litvánia 4–1
Ukrajna–Luxemburg 1–0

Szeptember 7., szombat
18.00: Litvánia–Ukrajna
20.45: Szerbia–Portugália
Szeptember 10., hétfő
20.45: Litvánia–Portugália
20.45: Luxemburg–Szerbia
Október 11., péntek
20.45: Portugália–Luxemburg
20.45: Ukrajna–Litvánia
Október 14., hétfő
20.45: Litvánia–Szerbia
20.45: Ukrajna–Portugália
November 14., csütörtök
20.45: Portugália–Litvánia
20.45: Szerbia–Luxemburg
November 17., vasárnap
15.00: Luxemburg–Portugália
15.00: Szerbia–Ukrajna

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27

A szerbek simán megverték a franciákat a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 21:58
Ezek is érdekelhetik