Eb 2020: iksszel rajtoló címvédő, Luxemburg a B-csoport élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 22:41
null
Ronaldo visszatért, de a portugál győzelem elmaradt (Fotó: AFP)
Portugália gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán Ukrajna ellen, Cristiano Ronaldo visszatérő mérkőzésén a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulójában a B-csoportban. Az ötszörös aranylabdás támadó kilenc hónap után játszott ismét a nemzeti csapatban, de 90 perc alatt ő sem tudta győzelemhez segíteni a címvédőt. A csoport másik mérkőzésén Luxemburg 2–1-re megverte Litvániát, ezzel az első fordulót követően az ötös élén áll.

Hiába játszott az egész mérkőzésen mezőnyfölényben, nem tudta bevenni az ukrán kaput a 2016-os Európa-bajnok Portugália, így a címvédő döntetlennel kezdte a 2020-as kontinensbajnokságra vezető selejtezősorozatot.

A 11. percben André Silva előtt adódott az első nagyobb lehetőség, de a visszazáró vendégvédő az utolsó pillanatban szerelni tudta. Ezt követően Pepe küldött kapura egy röviden kifejelt labdát, 19 méterről eleresztett, léc alá tartó lövését azonban sarokrúgásra tolta az ukrán kapus. A 17. minutumban William Carvalho fejelt az ukrán kapuba, de les miatt érvénytelenítették a gólt.

A kilenc hónap után visszatérő Cristiano Ronaldo sem tudott igazán villogni, a 28. percben Andrij Pjatov védte a fejesét, öt perccel a félidő vége előtt pedig egy rövid alsó felé küldött lövésnél jegyezhettük fel a nevét, de a vendégkapus ezúttal is leért a labdára.

A szünetet követően még többet birtokolta a labdát Portugália, Ukrajna teljesen visszaállt a kontrákra várva. Csakhogy az ellentámadásokra kevés lehetőség nyílt, a második negyvenöt percben három, az egész mérkőzésen meg összesen ötször jutottak el lövésig vagy fejesig.

Igaz, a 86. percben az övéké lehetett volna a csattanó: Junior Moraes küldte kapura a lecsorgó labdát, de Rui Patrício bravúrral védett. 0–0

2016 – a legutóbbi Európa-bajnokság összefoglalója
Megvan a tizedik győztes: a döcögve induló Portugália

Litvánia már a 14. percben megszerezte a vezetést Luxemburgban, ám ezt követően a hazaiak fordítani tudtak. Leandro Barreiro a 45., Gerson Rodrigues az 55. percben vette be a vendégkaput, megszerezve a győzelmet a nagyhercegségi csapatnak. 2–1

B-CSOPORT
Portugália–Ukrajna 0–0
Luxemburg–Litvánia 2–1 (Barreiro 45., Rodrigues 55., ill. Cernych 14.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Luxemburg 1 1 2–1 +1 3
2. Ukrajna 1 1 0–0 0 1
Portugália 1 1 0–0 0 1
4. Szerbia 0 0–0 0 0
5. Litvánia 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik