Rio 2016: nem mondott le a hamburgerről a vegán súlyemelő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.14. 10:19
Kendrick Farris amerikai súlyemelő harmadik olimpiáján versenyez Rióban, ám ez az első, amelyen vegánként vesz részt. A hamburgerről mégsem kellett lemondania.


A férfiak 94 kilogrammos kategóriájában induló, 30 éves emelő két évvel ezelőtt, fia születésekor váltott az állati termékeket mellőző étrendre.
A férfiak 94 kilogrammos kategóriájában induló, 30 éves emelő két évvel ezelőtt, fia születésekor váltott az állati termékeket mellőző étrendre.

„Könnyebbnek érzem magam, jobban koncentrálok. A feleségem kinevetett, amikor elmondtam neki, hogy vegán étkezésre váltok, de nagyon eltökélt ember vagyok. Vissza szerettem volna térni az élet legtisztább formájához izraelita gyökereim miatt, és a táplálkozással kezdtem” – magyarázta döntésének körülményeit és okát Farris.

„Természetesen régebben szerettem a hamburgert. Most is odavagyok érte, csak most gombából vagy babból készítem” – tette hozzá a négyszeres amerikai csúcstartó.

Farris a B-csoportban a 3., összesítésben a 11. helyen végzett, a versenyt az iráni Sohrab Moradi nyerte.

Legfrissebb hírek

Gerevich-díj: Imrő Dezső Kisbéren épített súlyemelőbázist

Utánpótlássport
2025.11.26. 08:59

Súlyemelés: Nagy Péter megáll a huszonegyedik bajnoki címénél

Egyéb egyéni
2025.11.25. 11:46

Súlyemelés: ifjak erődemonstrációjából sem volt hiány

Utánpótlássport
2025.11.24. 13:30

Elnöki diadal született vasárnap a súlyemelők országos bajnokságán

Egyéb egyéni
2025.11.23. 20:27

Két országos csúcs dőlt meg a súlyemelő ob nyitó napján

Egyéb egyéni
2025.11.22. 20:40

Nagy Péter: A megújulás útján a Magyar Súlyemelő-szövetség

Egyéb egyéni
2025.11.17. 12:34

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Hol emelte, hol dobálta a súlyokat

Népsport
2025.10.27. 09:37
Ezek is érdekelhetik