Eb 2016: „Dzsudzsák Balázsnak a Premier League-ben a helye!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.01. 14:29
A Magyar Szó interjút készített a jelenleg a japán labdarúgó-válogatottat irányító Vahid Halilhodziccsal, amelyben az Európa-bajnokságról, annak pozitívumairól és negatívumairól és a magyar csapatról is beszélt – de kitért a 2018-as világbajnokságra is.

A franciaországi edzősködése során a France Football és a L’Équipe által „bosnyák boszorkánynak” nevezett szakember – aki a 2014-es vb-n az algériai válogatottal csak hosszabbításban maradt alul a végül aranyérmet nyerő németekkel szemben – az olasz–spanyol nyolcaddöntő előtt adott interjút a lapnak, és már akkor érezte, hogy a címvédő távozik.

„Eddig egyetlen válogatott játékával vagyok teljes mértékben elégedett, azok pedig az olaszok. Keményen játszanak, pontosan tudják, mit akarnak, és azt nagyon jól meg tudják játszani. Kiváló kapusuk van, jó védőkkel rendelkeznek, nehéz nekik gólt rúgni. Azt hiszem, legyőzik a spanyolokat” – mondta a Magyar Szónak még a nyolcaddöntő előtt Halilhodzic.

A bosnyák szakembert a mieink Európa-bajnoki szerepléséről is faggatták.

„Volt-e Európában ember, aki azt jósolta volna, hogy elsők lesznek a csoportjukban? Ezzel, azt hiszem, mindent elmondtam – felelte, majd Dzsudzsák Balázs klubjáról érdeklődött. Mikor megtudta, hogy a Bursasporban játszik, így folytatta: – Annak a játékosnak a Premier League-ben a helye!”

A portugálok elleni meccsünkkel kapcsolatban elmondta, sajnálja, hogy a mieink nem nyertek, így a portugálok úgy jutottak a legjobb nyolcba (sőt, azóta a legjobb négybe is már), hogy nem nyertek a rendes játékidőben egy meccset sem.

Az Eb pozitívumairól és negatívumairól is faggatták.

„A pozitívum kétségtelenül az, hogy semmiféle terrortámadás vagy bármilyen ahhoz kapcsolódó incidens eddig nem történt. Az időjárásra sem lehet panasz, nincs túl meleg, nincs túl hideg. Ami negatívuma az Eb-nek, az a pályák talajának a minősége. Nem tudom, tudja-e, hogy például itt, Lille-ben az első meccs után a szervezők kénytelenek voltak kicserélni a gyepszőnyeget. Becsületükre legyen mondva, hogy ezt 24 óra alatt megtették. De Lyont és Párizst kivéve máshol is katasztrofális állapotban vannak a pályák.”

Végül a japán válogatott esélyeiről is kérdezték.

„Nyugodtan írja meg, hogy Japán ott lesz a következő vb-n. Ha játékosaim időközben nőnek 15–20 centimétert, és hozzá európai testalkatot is öltenek, nos, akkor a döntőbe jutás sem zárható ki” – mondta mosolyogva.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
2026.02.02. 14:49

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.28. 08:39

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2025.12.26. 13:49

Legyőzte Japánt, de csak az ötödik helyért játszhat a magyar futsalválogatott a poreci tornán

Magyar válogatott
2025.12.19. 18:00

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
2025.12.05. 06:53

Giro d'Italia: a Fekete-tenger partján rajtol és Rómában zárul a 2026-os verseny

Kerékpár
2025.12.01. 19:16

Északi henger – Dánia, Norvégia és Svédország is könnyed győzelemmel kezdett a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.11.27. 22:30

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50
Ezek is érdekelhetik