Magyar–belga: lenne miért megfizetni – és mikor, ha nem most?!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 16:41
null
Marouane Fellaini és Sándor György csatája a legutóbbi belga–magyaron, a háttérben Dzsudzsák Balázs (Fotó: Korponai Tamás)
A magyar labdarúgó-válogatott 27 ellenféllel vívott legalább tíz mérkőzést, és ebben az összevetésben a belgák elleni mérlegünk a második leggyengébb. Ez rossz. A legesleggyengébb a Portugália elleni, még győzelmünk sincs – ebből viszont egy áttétellel erőt is meríthetünk, hiszen a szerdai 3–3 (és az eddigi Eb-szereplésünk) azt üzeni: mikor javítsunk a belgák elleni kedvezőtlen mérlegen, ha nem most, az Európa-bajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében?!

Lassan 58 esztendő telik el azóta, hogy legutóbb legyőztük Belgiumot: 1958 novemberében a Népstadionban Tichy Lajos (2) és Göröcs János góljával 3:1-es sikert arattunk a belga válogatott ellen. Azóta két döntetlen mellett hatszor kikaptunk.

Belgium válogatottját Aranycsapatunk sem tudta legyőzni: abban a korszakban csupán egyszer találkozott a két legénység, és bár Kocsis Sándor (2), Puskás Ferenc és Budai II László is betalált a kapuba az 1956 nyarán, Brüsszelben lejátszott meccsen, hiába vezettünk 3:1-re a szünetben, a második játékrészben bő negyedóra alatt négyet kaptunk, és 5:4-re veszítettünk.

Tétmérkőzést eddig kettőt vívtunk, és örülni egyszer sem volt alkalmunk a lefújás után: az 1972-es Európa-bajnokság bronzmeccsén 2–1-re kikaptunk a házigazda belgáktól, az 1982-es világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén pedig vereséggel felérő 1–1-es döntetlen született. Varga József nagyszerű lövésével sokáig vezettünk, csakhogy a hajrában Alex Czerniatynski egyenlített – mi kiestünk, a belgák Argentínával együtt továbbmentek.

Akik látták ezt a meccset, minden bizonnyal emlékeznek a találkozó egyik kulcsjelenetére: a 67. percben, 1–0-s vezetésünknél Fazekas László egyedül ugrott ki, a tizenhatoson kívülre kifutó Jean-Marie Pfaff kíméletlenül buktatta csatárunkat (a videón 9.23-tól). A belgák legendás kapusa sárga lapot kapott megmozdulásáért – ha kiállítják, több mint húsz percet emberelőnyben futballozhattunk volna. Ehelyett aztán jött Belgium egyenlítő gólja…

VARGA, VARGA, VARGA, VARGA… GÓÓÓL, GÓÓÓL! – 5:10-TŐL

Kommentátor: Vitray Tamás

Legutóbb 1984 júniusában rendeztek olyan magyar–belga meccset, amelyet nem veszítettünk el: Hajszán Gyula és Nyilasi Tibor góljával a Mezey-csapat elrontotta Belgium Eb-főpróbáját (2–2) – a két évvel korábbi találkozón elfutásával és gólpasszával kulcsszerepet játszó Jan Ceulemans a 89. percben egyenlített. Azóta négyszer találkoztunk velük – és négyszer veszítettünk. A legutóbbi 30 év egyetlen magyar gólja Jagodics Zoltán nevéhez fűződik – na, az viszont ritka szép találat volt!

FÖLÁLL A BELGA KÖZÖNSÉG ÉS MEGTAPSOLJA – JAGODICS GÓLJA 0:59-TŐL

Kommentátor: id. Knézy Jenő

Az 1994 júniusában lejátszott mérkőzés egyébként nemcsak Jagodics gólja miatt emlékezetes, hanem azért is, mert ez volt Verebes József utolsó meccse szövetségi kapitányként. A szakember irányításával nyolc nap alatt két vereségbe futott bele a magyar válogatott (Hollandia 1–7, Belgium 1–3), azután jött a kapitánycsere a nemzeti csapatnál (Mészöly Kálmán lett Verebes utóda).

Az eddigi utolsó mérkőzést 2009-ben játszotta a két csapat: mostani Eb-keretünkből Király Gábor, Juhász Roland, Dzsudzsák Balázs és csereként Priskin Tamás lépett pályára az Erwin Koeman irányította együttesben a 3–0-s hazai sikert hozó genti meccsen. A mai belga kerettagok közül a kapus Jean-Francois Gillet, továbbá Thomas Vermaelen, Eden Hazard, Jan Vertonghen és Marouane Fellaini játszott. Vermaelen akkor szerezte máig egyetlen válogatott gólját, s betalált Fellaini is. Érdekesség, hogy csereként a Fradi későbbi légiósa, Roland Lamah is pályára lépett – az volt a negyedik, egyben utolsó előtti válogatott fellépése.

A KÉT ORSZÁG EDDIGI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI
1925, Budapest Magyarország–Belgium 1:3 barátságos
1926, Brüsszel Belgium–Magyarország 0:2 barátságos
1956, Brüsszel Belgium–Magyarország 5:4 barátságos
1958, Budapest Magyarország–Belgium 3:1 barátságos
1960, Brüsszel Belgium–Magyarország 2:1 barátságos
1972, Liege Belgium–Magyarország 21 Eb-bronzmeccs
1982, Elche Belgium–Magyarország 11 vb-csoportmérkőzés
1984, Brüsszel Belgium–Magyarország 22 barátságos
1988, Brüsszel Belgium–Magyarország 30 barátságos
1991, Székesfehérvár Magyarország–Belgium 02 barátságos
1994, Brüsszel Belgium–Magyarország 3–1 barátságos
2009, Gent Belgium–Magyarország 30 barátságos
A mérleg: 12 mérkőzés, 2 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 16–27-es gólkülönbség
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik