Felkészülés: Izland 0–2-ről fordított Görögországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.29. 21:24
A magyar válogatottal azonos Eb-csoportba sorsolt Izland 0–2-ról 3–2-re győzött Görögország ellen Pireuszban. A védelmi hibákkal tarkított első félidőt követően a szünetben becserélt Gylfi Sigurdsson két pontrúgása kellett a fordításhoz.

Az izlandi válogatott a legutóbbi kilenc mérkőzéséből egyet nyert meg, a legutóbbi három mérkőzésén vereséget szenvedett. Görögországban, ahol Michael Skibbe új csapatot épít, szintén nem Izland volt az esélyes. A dánoktól elszenvedett vereség során Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson együttese nem tudott mit kezdeni a 3–5–2-vel felálló ellenféllel, Görögországban újra próbálkozhatott – a kezdőcsapat viszont nyolc helyen változott meg a csütörtökihez képest.

A meccs elején a görögök irányították, lassan építették támadásaikat a türelmesen játszó északiak ellen. Aztán egy szabadrúgás után Emil Hallfredsson szabálytalankodott Vaszilisz Toroszidisszal szemben, és a spanyol játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Konsztantinosz Fortunisz értékesített. A gól után is a görögök irányítottak, a 30. percben Sverrir Ingasontól kapott ajándék labdával Fortunisz a második gólját is megszerezte.

Három perccel később ugyanez a jelenet megismétlődött a másik kapu előtt, Ingvi Traustason használta ki a görög hibát, és szépített. Három súlyos védelmi hibából három gól született az első félidőben, a másodikra azonban összeszedték magukat a csapatok.

Izland játékának jót tett, hogy beállt Gylfi Sigurdsson, a 70. percben az ő szabadrúgása után egyenlített Izland: a labdáját Ignason juttatta a görög kapuba. Megérdemelten egyenlítettek a második félidőre feljavuló északiak. A fölény a 82. percre fordítássá érett, Sigurdsson ezúttal szögletet ívelt be, s ezúttal a szintén csereként beálló Kolbeinn Sigthórsson fejelt a hazai kapuba.

A végén megsérült Hjörtur Hermannsson, de már nem maradt cserelehetősége Izlandnak (hatot lehetett cserélni a találkozón). Csoportriválisunk három vereséget követően nyert ismét felkészülési mérkőzésen.

GÖRÖGORSZÁG–IZLAND 2–3 (2–1)
Pireusz. V:
Estrada (spanyol)
GÖRÖGORSZÁG
: Kapino – Sziovasz (Cavellasz, 79.), Morasz, Oikonomu – Sztafilidisz, Toroszidisz (Pecosz, 77.), Fortunisz (Tahcidisz, 77.), Holebasz, Ciolisz – Papacoglu (Velliosz, a szünetben), Karelisz (Diamantakosz, a szünetben). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
IZLAND:
Kristinsson (Halldórsson, a szünetben) – Saevarsson, Ingason, Hermannsson, Skúlason – Traustason (T. E. Bjarnason, a szünetben), Gunnarsson (B. Bjarnason, a szünetben), Hallfredsson (G. Sigurdsson, a szünetben), Gudmundsson – Kjartansson (Sigthórsson, 61.), Bödvarsson (Finnbogason, 83.). Szövetségi kapitányok: Lars Lagerbäck, Heimir Hallgrímsson
G:
Fortunisz (19. – 11-esből, 31.), ill. Traustason (34.), Ignason (70.), Sigthórsson (82.)

TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Grúzia–Kazahsztán 1–1 (Okriasvili 38., ill. Nurgalijev 36.)
Macedónia–Bulgária 0–2 (Rangelov 66., Tonev 88.)
Montenegró–Fehéroroszország 0–0
Észtország–Szerbia 0–1 (Kolarov 81.)

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24