Eb 2016: elöl a franciák, hátul a románok – hol vannak a mieink?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.11. 11:10
null
A Guardian a 22. helyre tette a mieinket, valamint Dzsudzsák mellett Kleinheislert emelte ki
A mértékadó angol Guardian erősorrendet készített az Európa-bajnokságon részt vevő válogatottakból. A dobogón a francia, a spanyol és a német válogatott került, az utolsó helyre a románok, a mieink pedig a 22. pozícióba.

A Guardian a győzelemre a házigazda Franciaországot tartja a legesélyesebbnek, mivel megnyerte a legutóbbi két nagy nemzetközi tornáját rendezőként (1984-ben az Eb-t, 1998-ban a vb-t). A második legerősebbnek a szerkesztők Spanyolországot jelölték meg, amely véleményük szerint már felocsúdott a vb okozta sokkból, a harmadiknak pedig a vb-győztes Németországot, amelynél a csatárhiányt látják a fő problémának.

A lentebb látható erősorrendben van néhány meglepetés, például Horvátország hetedik helye, melyet a Luka Modric, Ivan Rakitic középpályáskettőssel indokolnak. Izlandot és Lengyelországot is jóval előrébb vették az UEFA-hoz képest, utóbbit főleg Robert Lewandowski miatt, de az is biztos, hogy Gareth Bale nélkül Wales nem lenne a 14. helyen.

De térjünk át a mieinkre: az UEFA által a 18. helyre rangsorolt nemzeti tizenegyünk csupán a 22. pozícióba került – nézzük, miért!

„Euforikus volt, ahogy kivívta a részvételt Magyarország, amely harminc év után vehet részt nagy nemzetközi eseményen. Ugyanakkor egyértelmű, ez a csapat nem ér fel a régi nagyokkal. Bernd Storck kiválóan megszervezte együttesét. Dzsudzsák Balázs (náluk „Dszudzsak” – a szerk.) és Kleinheisler László miatt lehetnek kevésbé kiszámíthatóak, ők húzhatnak váratlant.”

Végül – és ezúttal szó szerint utolsó sorban – Románia került a listára, amelyről röviden fogalmaz a Guardian.

„Nincs jobb bizonyíték arra, hogy a FIFA ranglistája értelmetlen, mint hogy Románia a hetedik helyet tudta elfoglalni… Egy teljesen átlagos, hangulattalan együttes” – írja a Guardian.

EB-ERŐSORREND A GUARDIAN SZERINT
1. Franciaország (az UEFA ranglistáján a 7.)
2. Spanyolország (2.)
3. Németország (1.)
4. Belgium (5.)
5. Olaszország (6.)
6. Anglia (3.)
7. Horvátország (11.)
8. Portugália (4.)
9. Lengyelország (15.)
10. Ausztria (10.)
11. Ukrajna (12.)
12. Csehország (13.)
13. Izland (21.)
14. Wales (22.)
15. Oroszország (8.)
16. Svájc (9.)
17. Szlovákia (17.)
18. Svédország (14.)
19. Törökország (19.)
20. Írország (20.)
21. Észak-Írország (24.)
22. MAGYARORSZÁG (18.)
23. Albánia (23.)
24. Románia (16.)

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
6 órája

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 17:42

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Nemzetek Ligája: zárt kapuk mögött rendezik a szerb–német mérkőzést

Minden más foci
2026.10.22. 14:39

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35