Románia Feröer legyőzésével kijutott az Eb-re!

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 17:53
null
Románia három góllal nyert Feröeren – ünnepelhettek a vendégek (Fotó: prosport.ro)
A román labdarúgó-válogatottnak győznie kellett Feröer otthonában a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének 10., azaz utolsó fordulójában. A vendégek végig jobban játszottak, és nagy különbséggel megverték a halvány hazaiakat, így Románia kijutott az Eb-re! A csoport másik meccsén a már kijutott északírek sokáig vezettek ugyan Finnország ellen, de a vége döntetlen lett.

 

FERÖER–ROMÁNIA

Papíron egyszerű feladat várt Romániára: meg kellett vernie az Eb-ért Feröert idegenben. Ez azonban nem ígérkezett könnyűnek, mert az utóbbi időben gyengélkedtek a vendégek, és csak döntetlenekkel gyarapították pontjaikat.

Valamit azonban nagyon jól átbeszélhettek a felkészülés alatt, mert már a 4. percben vezetést szereztek Budescu 15 méteres, lábak között surranó labdájával. 0–1

Nem volt érdemtelen a vendégek vezető gólja, mert azonnal beszorították a kapu elé Feröert, és az első félidőben nem sok lehetősége akadt Lars Olsen fiainak. A szokatlan műfű zavarta ugyan a románokat, de a feröerieket sokkal jobban az, hogy nem volt náluk a labda.

A feröeriek álmosan mozogtak, nyomát sem lehetett látni a budapesti élénkségüknek. Ennek lett a következménye az is, hogy a lefújás előtti másodpercekben még a szerencse is elpártolt tőlük, hiszen Budescu lecsúszott beadása után a labda védhetetlenül vágódott éles szögből a feröeri léc alá. 0–2

A román labdarúgás ismerői bizonyosak lehettek benne, hogy a második félidőben nem fog megszakadni kétgólos előnye tudatában a sárga mezes válogatott. És így is lett.

A feröeri csapat ezúttal már többet támadott, még ziccert is kidolgozott, de a befejezés sehogyan sem akart sikerülni. Románia őrizte kétgólos előnyét, és nyugodt játékkal meg is tartotta. Ráadásul még a 83. percre is jutott egy találat Maximtól, így a végére szép nagy lett a különbség. Mégpedig megérdemelten, mert Románia sokkal jobban, Feröer pedig sokkal rosszabbul játszott, mint csütörtökön.

Románia megszerezte a csoport második helyét, és kijutott a franciaországi Eb-re.

EB 2016
SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
F-CSOPORT

FERÖER–ROMÁNIA 0–3
Tórshavn, Tórsvöllur. Vezette: Ivan Kruzliak (szlovák)
FERÖER: Nielsen – Naes, Faerö, Nattestad (Baldvinsson, 84.), Sörensen – Holst (A. Olsen, 69.), Hansson, Vatnhamar (Frederiksberg, 69.), Hendriksson, í Bartalsstovu – Edmundsson. Szövetségi kapitány: Lars Olsen
ROMÁNIA: Tatarusanu – Matel, Chiriches, Grigore, Rat – Popa, Hoban, Torje (Maxim, 78.) – Budescu (Prepelita, 88.), Pintilii – Stancu (Alibec, 90.). Szövetségi kapitány: Anghel Iordanescu
Gólszerző: Budescu (4., 45+1.), Maxim (83.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


FINNORSZÁG–ÉSZAK ÍRORSZÁG

A már biztos Eb-résztvevő északírek Finnországban a hajrában bukták el a győzelmet, de egy ponttal is megszerezték az F-csoport első helyét. A találkozónak tétje nem igazán volt, hiszen Észak-Írország három nappal ezelőtt már biztosította részvételét a 2016-os Európa-bajnokságon, míg a finnek Bukarestben elbukták a pótselejtezőt jelentő harmadik hely megszerzésének lehetőségét, és a negyedik helynél sem kerülhettek már hátrébb.

A találkozó első félidejében Craig Cathcart szerzett vezetést a vendégeknek, érdekesség, hogy ez volt az északírek egyetlen, kaput eltaláló lövése. Az 1–1-es végeredményt Paulus Arajuuri állította be a 87. percben.

FINNORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1–1
Helsinki, Olimpiai Stadion. Vezette: Szergej Karaszjov (orosz)
FINNORSZÁG: Hradecky – Jalasto, Arajuuri, Ojala, Uronen – Ring (Lod, 44.), Mattila, Sparv, Schüller (Hämäläinen, 79.) – Pohjanpalo, Sadik (Pukki, 66.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – McNair (McLaughlin, 52.), McAuley, Cathcart, Brunt – Norwood, Baird, Davis – McGinn (Ferguson, 71.), Lafferty (Magennis, 79.), Dallas. Szövetségi kapitány: Michael O’Neill
Gólszerző: Arajuuri (88.), ill.Cathcart (31.)

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Észak-Írország 10 6 3 1 16– 8 +8 21
2. Románia 10 5 5 11– 2 +9 20
3. MAGYARORSZÁG 10 4 4 2 11– 9 +2 16
4. Finnország 10 3 3 4 9–10 –1 12
5. Feröer 10 2 8 6–17 –11 6
6. Görögország 10 1 3 6 7–14 –7 6

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt, Feröer oda-vissza legyőzte Görögországot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik