Románia: Piturca 1.4 milliót fizet, ha most távozik

MTI MTIMTI MTI
2014.09.09. 19:13
Victor Piturcának, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának 1,4 millió eurót (442 millió forintot) kellene fizetnie, ha most akarná felbontani a román szövetséggel (FRF) kötött, 2016 decemberéig érvényes szerződését a román Mediafax hírügynökség szerint.

A médium a birtokába jutott szerződés alapján számolta ki a szerződés egyoldalú felbontásakor kifizetendő összeget, ami a kapitány hátralévő időre megállapított járandóságából és félmillió eurós kártérítésből tevődik össze.

A szerződés szerint Piturcát havi 10 ezer lejes fizetés (700 ezer forint) és évi 400 ezer eurós (125 millió forint) járandóság illeti meg, a tréner feladata, hogy kijuttassa a válogatottat a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. Ha a célt sikerül teljesítenie, további 350 ezer euró (110 millió forint) prémiumot kap. A dokumentum arra is kitér azonban, hogy a felek megegyezésével bármikor felbontható a szerződés.

Az FRF kedden a honlapján közölte, hogy a nap során a szövetségi kapitány Razvan Burleanu FRF-elnökkel folytatott megbeszéléseket az esetleges távozásáról.

„A Román Labdarúgó Szövetség az érvényes szerződés értelmében folytatni kívánja együttműködését Victor Piturca szövetségi kapitánnyal, hogy optimális feltételeket biztosítson a válogatott számára a 2016-os Eb-selejtezők időszakában. A csapat egysége és a folytonosság a válogatott legfontosabb ütőkártyái közé tartoznak” – áll az FRF közleményében.

A román sajtó korábban szaúdi forrásokra hivatkozva közölte, hogy Piturcát a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együttese szeretné leigazolni. A lapok tudni vélték, hogy Piturca csütörtökön már az új klubjánál mutatkozik be. A szaúdi klub évi 900 ezer eurót (284 millió forint) ajánlott neki és további 700 ezer eurót (221 millió forint) a szakmai stábjának. A Digisport televízió azt közölte, Piturca a román válogatottnál dolgozó teljes szakmai stábbal együtt igazolhat át az al-Ittihadhoz.

Románia Magyarországgal azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2016-os Eb-re. A két együttes október 11-én Bukarestben mérkőzik meg egymással. A román válogatott a selejtező első, vasárnapi fordulójában 1-0-ra nyert a görögök otthonában.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A Ferencváros játékosa is ott lehet a román válogatott vb-pótselejtezőjén

Foci vb 2026
2026.03.06. 14:46

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43
Ezek is érdekelhetik