
Cesare Prandelli, az olasz válogatott szövetségi kapitánya szerint azt tették, amit tenniük kellett.

„Az utolsó tizenöt percben két nagy lehetőséget is elpuskáztunk a három–nullához. Néhány játékosomnak jártányi ereje sem maradt, így a végén védekezni kényszerültünk, de összességében rendkívüli teljesítményt nyújtottunk. Azt tettük, amit tennünk kellett. Sejtettük, hogy problémát fogunk okozni a németeknek, ebben Riccardo Montolivónak és mindenekelőtt az egy az egyes helyzetekben remek Cassanónak hatalmas szerepe volt."
Mario Balotelliről szólva Prandelli elmondta, a két gólt szerző támadó fényes karrierje még csak most van kibontakozóban. S hogy mit vár a döntőtől?
„A tapasztalatot és a kiegyensúlyozottságot figyelembe véve Spanyolország a favorit, de mi is ott leszünk. A legfontosabb, hogy megmutattuk, milyen nagy becsben tartjuk a nemzeti dresszt. Olaszországról mindenki csak a tisztelet hangján beszélhet!"
„Tíz nappal ezelőtt csak álmodoztam arról, hogy itt lehetek majd, úgyhogy hatalmas köszönet az orvosi stábnak, hogy ilyen hamar visszatérhettem a pályára" – mondta a találkozót követően Giorgio Chiellini, aki nemrég még sérüléssel bajlódott, de ezúttal remekül helytállt az olasz védelemben.
| Érdekességek, statisztikák a német-olasz elődöntővel kapcsolatban. |
„Több millió olasz emberrel egyetemben továbbra is egy álomban élünk. Álmodozunk, ami, reméljük, vasárnap valósággá is válik. Még szeretnénk pár percig élvezni ezt a győzelmet, de azután már a döntőre fogunk koncentrálni. Tradíció ide vagy oda, most csakis a jelen számít, ebben hittünk a torna kezdete óta. Természetesen az ellenfélnek nagyon jó és veszélyes játékosai voltak, de remekül védekeztünk, és igazság szerint akár három–nulla is lehetett volna a végeredmény."

„Ez volt életem legnagyszerűbb estéje, de remélem, a vasárnapi még jobb lesz – fogalmazott diadalittasan az elődöntő után Mario Balotelli. – A csoportmeccseken voltak helyzeteim, de nem tudtam gólt szerezni. De a futballhoz szerencse is kell..."
„Hihetetlen mérkőzés volt. Az első félidőben kiválóan játszottunk, Mario Balotelli zseniális volt. Most már a trófeát akarjuk. Megmutattuk, hogy egy szinten vagyunk Spanyolországgal – mondta Claudio Marchisio. – Nincs mitől félnünk. A legjobbunkat kell hoznunk a fináléban."
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya érthetően csalódott volt az Olaszország ellen 2–1-re elveszített elődöntő után. A német válogatott szakvezetője elárulta: többen könnyek között vonultak be az öltözőbe, mindenki nagyon csalódott volt.
„Meg akartam erősíteni a középpályát, ezért tettem Toni Kroost a kezdőbe. A kapott gólokat a hibáinknak köszönhettük. Az első gólnál nem lett volna szabad a szélen hagyni a beadást. Az elején irányítottuk a meccset, majd visszaestünk, és kevésbé voltunk szervezettek – értékelt a találkozó után Joachim Löw. – 2–0 után kockáztatnunk kellett. A második félidőben nagy szívvel játszottunk, ám nagyon nehéz ilyen hátrányból felállni Olaszország ellen. Csalódottak vagyunk, de összességében jól játszottunk az Eb-n. A mai mérkőzés után többen a könnyeikkel küszködve vonultak be az öltözőbe."
(A Magyar Televízió felvétele) |
„Nagyon keserű ez a vereség. Ostoba hibákat követtünk el, abszolút elkerülhető gólokat kaptunk – mondta a mérkőzés után Philipp Lahm. – Ha hátrányba kerülsz az olaszok ellen, nagyon nehéz dolgod van. Az a legbosszantóbb, hogy sokkal több van ebben a német válogatottban. Ha ezt azonban nem mutatja meg egy csapat, akkor így kap ki, mint mi ma..." „Ha megnézzük a kapott gólokat, elmondhatjuk, hogy mindkettő elkerülhető volt. Ha félidőben kétgólos hátrányba kerülsz, nagyon nehéz dolgod van – mondta Lahmhoz hasonlóan Toni Kroos. – Mindent megpróbáltunk, de semmi sem jött össze. Az olaszok elleni elődöntőkön fontos, hogy ne kapj gólt." „Jobbak voltak ma az olaszok – ismerte el a találkozó után Miroslav Klose. – Talán az is ott volt a fejekben, hogy még soha sem győztük le őket nagy tornákon. Azt hiszem, még két évig, 2014-ig szeretnék a válogatottban játszani.” Oliver Bierhoff csapatmenedzser szerint a nationaelf átaludta az első félidőt, a második játékrész elején ellenben magára talált, ám az már kevésnek bizonyult. Bierhoff szerint a fiatal generációban bízhatnak. „Teljesen egyedi és színvonalas játékot mutattunk be, az utolsó öt percben viszont a tűzzel játszottunk, mindent kockára tettünk" – mérgelődött egy kicsit Gianluigi Buffon, az olasz válogatott csapatkapitánya azután, hogy a németek a hajrában szépíteni tudtak, és az utolsó perecekben az egyenlítésért támadhattak. |
| ELŐDÖNTŐ |
| NÉMETORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–2 (0–2) |
| Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. Vezette: Lannoy (francia) |
| NÉMETORSZÁG: Neuer – J. Boateng (T. Müller, 71.), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus, a szünetben) – Gomez (Klose, a szünetben). Szövetségi kapitány: Joachim Löw |
| Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Schmelzer, Höwedes, Mertesacker, Gündogan, Schürrle, L. Bender, Götze |
| OLASZORSZÁG: Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – De Rossi, Pirlo, Marchisio (T. Motta, 64.) – Montolivo – Cassano (Diamanti, 58.), Balotelli (Di Natale, 70.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli |
| Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Abate, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco. Eltiltva: Maggio |
| Gólszerző: Özil (90+2. – 11-esből), ill. Balotelli (20., 36.) |







