Euro 2012: Puyolt és Villát Eb-aranyéremmel kárpótolná Xavi

2012.06.18. 11:40
Xavi Hernández, a spanyol labdarúgó-válogatott alapembere a Horvátország elleni utolsó csoportmérkőzés előtt nemcsak a továbbjutásról – adott esetben még ki is eshet Vicente del Bosque együttese –, hanem a címvédésről is említést tett, amit a kontinensbajnokságról sérülés miatt lemaradó társnak, Carles Puyolnak és David Villának ajánlana.

„Puyol igazi vezér, győztes alkat, Villa pedig a válogatott történetének legeredményesebb játékosa. Két bajnok, de sérülés miatt most egyikük sem lehet velünk – mondta Xavi. – Tudjuk, hogy az Európa-bajnoki győzelemmel nekik is örömet szerezhetünk. Ezen vagyunk.”Xavi. – Tudjuk, hogy az Európa-bajnoki győzelemmel nekik is örömet szerezhetünk. Ezen vagyunk.”

Xavi a spanyol keretből sokadik érintettként utasította vissza az „el Clásico-ellentétet”, a középpályás még nevesített is, és elmondta: semmi baja Iker Casillasszal, sőt.

„Nagyszerűen kijövünk egymással. Jó barátok vagyunk gyerekkorunk óta, ezen semmi sem változtathat.”

Az irányító nem kerülhette meg a Horvátország elleni ma esti találkozóra, azon belül is a mindkét csapat számára biztos továbbjutást jelentő 2–2-es döntetlenre vonatkozó kérdést.

„Nincs semmiféle paktum közöttünk. Mi támadni akarunk, a mi stílusunktól távol áll, hogy döntetlenre játsszunk. A horvátok elleni találkozó semmiben sem különbözik a többitől, így három pontot tervezünk estére.”

Legfrissebb hírek

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
2026.06.11. 16:35

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
2026.06.11. 13:40

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
2026.06.11. 11:52

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
2026.06.09. 15:47

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:40

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
2026.06.08. 09:25

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28
Ezek is érdekelhetik