Euro 2012: a svédek magyarországi vereségének bűnbakja kimaradt a keretből

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 14:56
Erik Hamrén, a svéd labdarúgó-válogatott szövetség kapitánya kihirdette keretét a Finnország és a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

A szakember listáján ezúttal nem kapott helyet Oscar Wendt, akit a svéd sajtó – Hamrén mellett – első számú felelősnek kiáltott ki a nemzeti csapat hazánkkal szemben 2–1-re elbukott Eb-selejtezője után.

Wendt több nagy hibát is elkövetett a Puskás Ferenc Stadionban: kezezése után tizenegyeshez jutottak a mieink, majd rövid hazaadásából Rudolf Gergely alakított ki helyzetet, valamint az első gólunknál lemaradt Szabics Imréről, a második magyar találatnál pedig Priskin Tamás mellőle adta középre a labdát.

Mint ismert, a svédek (számunkra is) sorsdöntő összecsapások előtt állnak, ugyanis a 18-18 pontos Magyarországnak és Svédországnak is van még esélye az E-csoport második, pótselejtezőt érő helyének megszerzésére. A mieinknek azonban már csak egy találkozójuk van hátra Finnország ellen (október 11.), míg Zlatan Ibrahimovicék a finnek mellett Hollandiával is összecsapnak.

A SVÉD KERET
KAPUSOK: Andreas Isaksson (PSV), Johan Wiland (FC Köbenhavn)
VÉDŐK: Pierre Bengtsson (FC Köbenhavn), Andreas Granqvist (Genoa), Mikael Lustig (Rosenborg), Daniel Majstorovic (Celtic), Olof Mellberg (Olympiakosz Pireusz), Jonas Olsson (West Bromwich Albion), Martin Olsson (Blackburn Rovers)
KÖZÉPPÁLYÁSOK ÉS CSATÁROK: Emir Bajrami (Twente), Rasmus Elm (AZ Alkmaar), Johan Elmander (Galatasaray), Alexander Gerndt (Utrecht), Samuel Holmén (Istanbul BB), Tobias Hysén (IFK Göteborg), Zlatan Ibrahimovic (Milan), Kim Källström (Lyon), Sebastian Larsson (Sunderland), Anders Svensson (Elfsborg), Ola Toivonen (PSV), Pontus Wernbloom (AZ Alkmaar), Christian Wilhelmsson (Al-Ahli Doha)

 

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 8 8 34–5 +29 24
2. Svédország 8 6 2 26–8 +18 18
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14 +8 18
4. Finnország 8 3 5 15–14 +1 9
5. Moldova 8 2 6 8–15 –7 6
6. San Marino 9 9 0–49 –49 0

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik