Olaszország egy pontra volt jó Belfastban

Vágólapra másolva!
2010.10.08. 23:04
null
Olaszország többször nehéz pillanatokat élt át Belfastban (fotó: Action Images)
Az olasz labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn gól nélküli döntetlent játszott Belfastban Észak-Írország vendégeként. A hazaiak teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a squadra azzurrának, és a hajrában közel voltak az 1958-as csoda megismétléséhez.

 

Az olaszok a mérkőzés előtt leginkább annak örültek, hogy a kezdési időpontban nem volt túl hideg és nem esett az eső Belfastban, ahol amikor legutóbb tétmérkőzésen játszottak 1958-ban (vb-selejtezőt), vereséget szenvedtek. Azt a találkozót azóta is emlegetik Itáliában…

Az összecsapáson jól kezdtek az olaszok, beszorították az északíreket, de az első percek után kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. Fél óra után pörögtek fel az események, a hazaiak legjobbja, David Healy került a kapu elé, ám közelről nagy helyzetben nem találta el fejjel a kaput.

Az olaszok egy percen belül helyzetre helyzettel válaszoltak: Marco Borriello találta magát ziccerben szemben Maik Taylorral, de a kapus nyerte meg a csatát, majd Antonio Cassano lőtt mellé.

Fordulás után sokáig nem történt semmi, majd az utolsó húsz percre összesűrűsödtek az események. A 69. percben Cassano ívelt Andrea Pirlo elé, de a játékmester közelről keresztbe gurított a kapu előtt.

Ugyan a zöld-fehérek a hajrában több veszélyes támadást is vezettek, viszont ha Giorgio Chiellini pontosabb, könnyen a squadra azzurra juthatott volna előnyhöz, így viszont az utolsó percekben izgulhatott Cesare Prandelli, ugyanis csapata a hosszabbításra bizony beszorult. De végül a fölény nem érett góllá, Olaszország ezúttal is megszenvedett Belfastban, a vereséget azonban elkerülte.

Nigel Worthington északír kapitány nyilatkozatában – „Nem játszottunk jól, de csapatom fantasztikusan küzdött, és sokat tett az egy pontért” – alighanem az is benne van, hogy érezte, ebből a találkozóból többet is kihozhatott volna együttese.

 EURO 2012
C-CSOPORT
ÉSZAK–ÍRORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–0
Belfast. V: Chapron (francia)
ÉSZAK–ÍRORSZÁG: M. Taylor – McAuley, A. Hughes, J. Evans, Baird – S. Davis, McCann (C. Evans, 80.), Craigan, Brunt (McGinn, 71.) – Healy (Lafferty, 66.), Feeney. Szövetségi kapitány: Nigel Worthington
OLASZORSZÁG: Viviano – Cassani, Bonucci, Chiellini, Criscito – De Rossi, Pirlo – Pepe (G. Rossi, 84.), Cassano, Mauri (Marchisio, 79.) – Borriello (Pazzini, 74.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
 A CSOPORT MÁSIK TALÁLKOZÓJÁN
Szerbia–Észtország 1–3
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 3 2 1 7–1 +6  7
2. Észtország 3 2 1 6–4 +2  6
3. Észak-Írország 2 1 1 1–0 +1  4
4. Szerbia 3 1 1 1 5–4 +1  4
5. Szlovénia 3 1 1 1 6–3 +3  4
6. Feröer 4 4 2–15 –13  0
Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik