Euro 2012: észt bravúr Belgrádban, Kink nagy lövéssel segített be

Vágólapra másolva!
2010.10.08. 22:29
Óriási meglepetés a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének C-csoportjában: többek között a volt győri támadó, Tarmo Kink 30 méteres lövésének köszönhetően Észtország 3–1-re legyőzte Szerbiát Belgrádban. Ez volt a két csapat egymás elleni első válogatott mérkőzése.

A szerb szurkolók már a szünetben fütyültek, pedig akkor még gól nélkül állt a találkozó – igaz, az észteknek addig is voltak gólszerzési lehetőségeik. Vladimir Petrovics szövetségi kapitány is elégedetlen volt, kettőt cserélt, és a 60. percben meg is született a szerbek vezető gólja: Kuzmanovics lövése után a labda Zsigicset érintve vágódott a vendégek kapujába.

Nem sokáig tartott a hazai előny, ugyanis az egykori győri, Tarmo Kink 30 méteres hatalmas lövéssel egyenlített – a kissé kint álló Sztojkovics kapus érthetetlenül dermedten figyelte a fejleményeket. Sőt hamarosan már vezettek a vendégek: a hazaiak részéről Ninkovics elrontotta helyzetét, a túloldalon viszont Vassiljev betalált, a Dmitrijev lövése után elé pattanó labdát vágta be 17 méterről.

Nem sokkal a lefújás előtt Lukovics nem vette észre, hogy Sztojkovics kimozdult a kapujából, és saját hálójába fejelte a labdát.

TARMO KINK GÓLJA
 

 

EURO 2012, C-CSOPORT 
SZERBIA–ÉSZTORSZÁG 1–3 (0–0)
Belgrád. V: Lajuskin (orosz)
SZERBIA: Sztojkovics – Lomics, Ivanovics, Vidics, Lukovics – Kacsar (Ninkovics, a szünetben), Kuzmanovics (Lazovics, 79.) – Kraszics, Sztankovics, Jovanovics (Tosics, a szünetben) – Zsigics Szövetségi kapitány: Vladimir Petrovics
ÉSZTORSZÁG: Pareiko – Jääger, Piiroja, Kruglov, Rähn – Puri (Purje, 70.), Dmitrijev, Zenjov (Vunk, 87.), Vassiljev, Klavan – Kink (Saag, 64.). Szövetségi kapitány: Tarmo Rüütli
Gólszerző: Kuzmanovics (60.), ill. Kink (63.), Vassiljev (73.), Lukovics (91. – öngól)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik