Euro 2012: a szerbek megúszhatják a kizárást a selejtezőkről

MTI MTIMTI MTI
2010.10.21. 11:07
Az előjelek alapján megúszhatja a kizárást az Európa-bajnoki selejtezőkről a szerb labdarúgó-válogatott, amelynek szurkolói miatt múlt kedden le kellett fújni az olaszországi csoportmérkőzést.

Az ANSA olasz hírügynökség csütörtöki értesülése szerint Jean-Samuel Leuba, az európai szövetség (UEFA) jogi illetékese azt javasolja, hogy a genovai meccset 3–0-s megállapított eredménnyel az olaszok kapják meg, a szerbek pedig a következő három hazai találkozójukat – köztük az olaszok ellenit is – zárt kapuk mögött rendezzék meg.

Leuba állítólag két felfüggesztett büntetést is előterjeszt a jövő pénteken ülésező fegyelmi bizottságnak, amelyek újabb kihágás esetén léphetnek érvénybe. Ezek szerint a szerbeket két évre kizárhatják az Eb-sorozatból, az olaszok pedig két otthoni meccsükre nem engedhetnek be szurkolókat.    

Múlt kedden a 6. percben le kellett fújni Genovában az olasz–szerb Eb-selejtezőt, miután a vendéghuligánok pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára. A drukkerek már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megdobálták. A rendbontásban 16 ember megsérült, a polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra (22.4 millió forint) becsülte a városban keletkezett károkat.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Billie Jean King-kupa: a címvédő Olaszországgal teljes az elődöntő mezőnye

Tenisz
2026.09.24. 19:38

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
2026.09.23. 09:38

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36