A szerbek újrajátszanák az olaszok elleni meccset

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.15. 17:38
null
Ivan Bogdanov négyéves börtönbüntetést kaphat (Fotó: Action Images - archív)
A Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) azt kéri az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), hogy újrajátszhassák a szerb huligánok rendbontása miatt félbeszakadt Olaszország–Szerbia Európa-bajnoki selejtezőt.

„Október 18-án leülünk tárgyalni Michel Platinivel és az Európai Labdarúgó-szövetség több fontos képviselőjével, és azt kérjük tőlük, hogy újrajátszhassuk a mérkőzést" – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Tomiszlav Karadzsics, a Szerb Labdarúgó-szövetség (FSS) elnöke.

A szövetségi vezető elítélte a szerb huligánok erőszakos megmozdulásait, melyek miatt félbe kellett szakítani az olaszok elleni keddi, genovai mérkőzést. Ugyanakkor közölte, hogy a szerb szövetség vezetősége teljesen egységesen az olaszokat is felelősnek tartja a történtekért, mert nem tettek meg mindent az összecsapás biztonságos lebonyolítása érdekében.

Közben Szerbiában vizsgálóbíró hallgatta ki a hazatérésük után őrizetbe vett, botrányt okozó huligánokat, akik bocsánatot kértek tettük miatt. Vezérük, Ivan Bogdanov elmondta, hogy a rendbontás (sport)politikai akció volt, a Szerb Labdarúgó-szövetséget akarták lejáratni. A 29 éves rendbontó legfeljebb négyéves börtönbüntetést kaphat.

Mint ismert, az Olaszország–Szerbia Európa-bajnoki selejtező mindössze hat percnyi játék után félbeszakadt, mivel a szerb huligánok petárdákat és köveket dobáltak a pályára, a meccs előtt pedig életveszélyesen megfenyegették Vladimir Sztojkovicsot, a szerb válogatott kapusát.

kerdes=Ön engedné-e újrajátszani az olasz–szerb mérkőzést?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
neon_cikkertekelo_szavazas
neon_cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd
 
KÁOSZ AZ OLASZ–SZERB MECCS ELŐTT ÉS ALATT

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik