EYOF: Berki, Kammerer, Pars – olimpiai bajnokok a nagykövetek között

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
2017.03.30. 18:29
null
(Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a nyáron Győrben megrendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nagyköveteit és sportági képviselőit, valamint az átadásra kerülő érmeket. Az ötkarikás eseményt népszerűsítő kiválóságok között van többek között három olimpiai bajnok: Berki Krisztián, Kammerer Zoltán és Pars Krisztián is.

 

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Győr polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd a 115 nap múlva kezdődő ötkarikás eseményről beszélt.

„A város, az egész ország büszke lehet arra, hogy Magyarországra érkezik az olimpia, annak eszméi és jelképei. Szeretnénk olyan versenyt rendezni, ami elnyeri a kilátogató nézők, szurkolók tetszését is” – fogalmazott az olimpiai bajnok tornász, majd zárszóként köszönetet mondott a szervezőbizottság tagjainak, valamint a sportolóknak, akik nagykövetként képviselik szeretett sportágukat.

A sajtótájékoztatón bemutatták az EYOF nagyköveteit, tíz sportág képviselői közül egy-egy már sikeres, felnőtt sportolót és egy-egy fiatal tehetséget: Pars Krisztiánt és Lendvai Lucát (atlétika), Karakas Hedviget és Sipőcz Richárdot (cselgáncs), Kammerer Zoltánt és Farkasdi Ramónát (kajak), Borissza Johanna Kittit és Füri Mártont (kerékpár), Laklóth Annát és Szirony Dorinát (kosárlabda), Jakabos Zsuzsannát és Varga Bencét (úszás), Görbicz Anitát és Pál Tamarát (kézilabda), Kötél Zsanettet és Kotormán Rékát (röplabda), Gálfi Dalmát és Valkusz Mátét (tenisz), Berki Krisztiánt és Mészáros Krisztofert (torna).

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál érmeit is leleplezték: a verseny egy hete alatt 121 éremátadó ceremóniára kerül sor, 915 medália készül, amiből 295 arany-, 295 ezüst- és 325 bronzérem. A viadal hivatalos dalát a The Biebers nevű együttes írja magyar és angol nyelven egyaránt – derült ki a csütörtöki sajtóeseményen.

A győri EYOF július 23–29. között kerül megrendezésre, tíz sportág 130 versenyszámában 50 ország közel 2500 sportolója méri össze erejét.

(Fotó: MOB/Szalmás Péter)
(Fotó: MOB/Szalmás Péter)

 

 

Legfrissebb hírek

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

Olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok is szerepel a négy év után visszatérő Exatlonban

Egyéb egyéni
2026.03.06. 12:21

Fucsovics Márton továbbjutott, Gálfi Dalma kiesett az Indian Wells-i tenisztonán

Tenisz
2026.03.05. 06:45

Indian Wells-i tenisztorna: Gálfi Dalma szerencsés vesztesként főtáblára jutott

Tenisz
2026.03.04. 12:47

Indian Wells: Gálfi a főtábla küszöbén a kínai ellenfél legyőzése után

Tenisz
2026.03.03. 08:25

Gálfi Dalma a nyolcaddöntőben búcsúzott az austini tenisztornától

Tenisz
2026.02.26. 08:01
Ezek is érdekelhetik