Zöld-fehér hősköltemények: az FTC tíz legemlékezetesebb nemzetközi kupamérkőzése

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 12:20
null
A Ferencváros nemzetközi kupatörténelmében akadt néhány emlékezetes siker – összeállításunkban tízet fel is elevenítünk
Noha a megállapítás szubjektív, a Ferencváros labdarúgó Európa-liga-szereplése kapcsán az együttes tíz legizgalmasabb nemzetközi kupamérkőzését elevenítjük fel, leszámítva a Közép-európai Kupa-találkozókat. 

1. FERENCVÁROS–MANCHESTER UNITED 2:1 (1:0)
VVK-elődöntő, 3. mérkőzés
1965. június 16., Népstadion, 70 000 néző, vezette: Schulenburg (NSZK-beli)
Gól:  Karába (44.), Fenyvesi dr. (54.), Conelly (86.)

Manchesterben 3:2-re kikapott a Fradi, a visszavágót 1:0-ra megnyerte a Népstadionban, s mivel a jelenlegi kupaszisztémához hasonlóan az idegenben szerzett góloknak nem volt jelentőségük, harmadik mérkőzésre került sor. Az első játékrész vége előtt az angol térfélen Varga Zoltán elengedte a labdát a jobbszélső Karába Jánosnak, aki nagy lendülettel kapura húzott, majd 25 méterről hatalmas jobblábas lövést eresztett meg a bal felső sarokba. Ritkán látható nagy gól volt! A mérkőzés kuriózuma, hogy négy olyan labdarúgó is a pályán volt, aki karrierje során kiérdemelte az Aranylabdát: Denis Law (1964), Bobby Charlton (1966), Albert Flórián (1967), George Best (1968).

2. FERENCVÁROS–JUVENTUS 1:0 (0:0)

VVK-döntő
1965. június 23., Stadio Comunale, 25 000 néző,
vezette Dienst (svájci)
Gól:  Fenyvesi (74.)

A kupa sorsáról egy mérkőzés döntött, mert az FTC amerikai túrája miatt terminusnehézségekkel küzdött, így vállalta, hogy Torinóban lép pályára.

Az egyetlen gólt a balszélső Fenyvesi Máté (ülő sor, jobb szél) szerezte fejjel előrevetődve. A védők Albertre figyeltek, fel is lökték, később a center így emlékezett az esetre:

„Ott káromkodtam a füvet csapkodva, de a bíró csak mutatott a kapuba, nézzem, hol a labda. Aztán persze többször is láttam Máté fejesét, s bár nem én szereztem, mégis úgy őrzöm az emlékezetemben, mint életem egyik legszebb gólját.”

A Juve csatára, a francia Nestor Combin szerint szerencsések a magyarok, hogy olyan játékosuk volt, mint Fenyvesi.

3. LIVERPOOL–FERENCVÁROS 0:1 (0:1)
VVK, nyolc közé jutásért, visszavágó
1968. január 9., Liverpool, Anfield Road, 47 000 néző,
vezette: Schulenburg (NSZK-beli)
Gól: Branikovits (20.)

Az első mérkőzésen a Népstadionban Katona Sándor góljával 1:0-ra nyert az FTC, a visszavágót bokáig érő hóban játszották. A Népsport így írta le az összecsapást eldöntő gólt:  „Juhász a ferencvárosi térfél közepéről indította Vargát, ő Branikovitshoz továbbított. A középcsatár, bár ketten is zavarták, 7 méterről élesen, nagy erővel a jobb sarokba küldte a labdát. 1:0 a Ferencváros javára.” A Daily Express így írt: „Magyar rapszódia.” Bill Shankly csak annyit mondott:  „Jó játék volt, a Ferencváros megérdemelte a győzelmet.”  A The Guardian megítélése szerint  „a Ferencváros csatárai klasszissal voltak jobbak ellenfelüknél”. A The Times sem fukarkodott a dicsérettel: „Minden finomság a magyarok oldalán volt.” Itthon egyöntetű volt a vélemény: „Szív, ész és tudás szülte a sikert.”

4. ATHLETIC BILBAO–FERENCVÁROS 1:2 (0:0)
VVK-negyeddöntő, visszavágó
1968. március 27., Bilbao, 40 000 néző, vezette: Taylor (angol)
Gól: Betzuen (67.), Branikovits (69.), Fenyvesi (85.)

A Fradi a hazai 2:1-es siker után sem készülhetett nyugodtan, mert Varga Zoltán sérülése nem jött rendbe, helyén Branikovits László játszott. A bilbaóiak nagy elánnal kezdtek, a szerencse inkább a mieinket segítette, de a csereként beálló José Ramón Betzuen mégis megszerezte a vezetést. Branikovits pazarul emelt át Iribaron, egyenlített, majd lövését Fenyvesi a kapuba sodorta, ezzel a Fradi 2:1-re nyert. A bilbaói Inaki Sáez azt mondta: „Ha Albert megkapta a labdát a mi térfelünkön, védőink azt sem tudták, mit csináljanak.” A VVK-döntőben végül a Leeds United múlta felül a Fradit (1:0, 0:0).

5. ZELJEZNICAR–FERENCVÁROS 1–2 (1–1)

UEFA-kupa, negyeddöntő, visszavágó
1972. március 22., Szarajevó, 13 000 néző, vezette: Gonella (olasz)
Gól: Spreco (28.), Kű (29.), Branikovits (60.)

Népstadionbeli 2–1-es vereséggel indult neki a visszavágónak az FTC, ráadásul a bosnyák csatár, Edin Spreco vezetést szerzett a „Zseljónak”. Szerencsére Kű Lajos rögtön válaszolni tudott, mi több, a zöld-fehérek átvették a játék irányítását, a 60. percben Branikovits László bomba fejesével az összesítésben ledolgozta hátrányát. „Brani” a hosszabbításban is betalált, de Sergio Gonella les miatt nem adta meg... A 11-es párbajban Bozsidar Jankovicsot kivéve mindenki betalált, az FTC-ből Novák Dezső, Páncsics Miklós, Branikovits, Megyesi István és Kű, ez volt az első eset, hogy utóbbi odaállt 11-est rúgni, továbbá a Fradi első olyan találkozója, amelyen 11-esekkel jutott tovább.

6. CRVENA ZVEZDA–FERENCVÁROS 2–2 (0–1)
KEK-elődöntő, visszavágó
1975. április 23., Belgrád,
Marakana Stadion, 110 000 néző, vezette: Eschweiler (NSZK-beli)
Gól: Pusztai (7.), Kéri (50.), Filipovics (77.), Megyesi (83. – 11-esből)      
Kiállítva: Bálint (70.)

Dalnoki Jenő csapata 2–1-es előnnyel érkezett a belgrádi revansra, ahol 110 ezer néző várta a Marakana poklában. Sima ügynek látszott a meccs, Pusztai László az elején növelte az összesítésbeli előnyt, amit a Zvezda védője, Kéri Mihály csak a második félidőben egyenlített ki.

Sőt, Zoran Filipovics fejesével a belgrádiak összesítésben is ledolgozták a hátrányukat, 10 perccel a találkozó vége előtt úgy tűnt, hosszabbítás lesz. A jugoszláv nyomásból Máté János egy kontrából szabadult ki, de a 16-oson belül szabálytalankodtak vele szemben. Ilyenkor Bálint László holtbiztos ítélet-végrehajtó szokott lenni – csak éppen már nem volt a pályán, mert Walter Eschweiler a 70. percben kiállította.

Megyesi István viszont angyali nyugalommal gurított a hálóba. Dalnoki Jenő vezetőedző is elégedetten nyilatkozott.

„Ritka bravúrt értünk el azzal, hogy nyolc kupamérkőzésünkön egyszer sem szenvedtünk vereséget.”   

Sajnos aztán a kupadöntőben a Dinamo Kijev 3–0-ra legyőzte a Ferencvárost...

7. FERENCVÁROS–RFC ANTWERP 3–1 (0–0, 0–0, 2–1)
UEFA-kupa, 1. forduló, visszavágó
1990. október 3., Zalaegerszeg, 18 000 néző, vezette: Magni (olasz)
Gól: Keresztúri (92.), Topor (102.), Van Rooy (104.), Fischer (112.)

Az UEFA stadionbetiltása miatt a zöld-fehérek Zalaegerszegen fogadták ellenfelüket, a visszavágón fergeteges biztatás támogatta a Fradit, amelynek a 0–0-s odavágó után minden esélye megvolt a továbbjutásra – más kérdés, hogy a rendes játékidőben nem szerzett gólt Nyilasi Tibor együttese.

A mérkőzés hőse az éppen Zalaegerszegről induló Topor Antal lett, aki góljával tette még értékesebbé kiváló teljesítményét. Saját bevallása szerint élete legjobb játékát produkálta a belgák ellen. Pintér Attila így kommentálta a továbbjutást: „Ma különösen csodálatos érzés volt Fradi-játékosnak lenni.”


8. GRASSHOPPERS–FERENCVÁROS 0–3 (0–0)
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. mérkőzés
1995. szeptember 13., Zürich, 16 000 néző, vezette: Pedersen (norvég)
Gól: Lisztes (61.), Vincze O. (81., 90.)
Kiállítva: Gren (34.)

Az FTC először került a BL csoportkörébe a svájci Grasshoppers, a spanyol Real Madrid és a holland Ajax társaságában. A Hardturm-stadionban talán maguk a fradisták sem bíztak a sikerben, eltiltás és sérülés miatt kilenc (!) játékos szereplése volt bizonytalan. Szűcs Mihály már a III. Ker. TVE labdarúgójaként ment ki a Fradi–Vasasra, az FTC technikai vezetője, Havasi Mihály szólt neki, készüljön, mert még korábban nevezték a BL-keretbe...

Az első félidőt követően feltámadt a Ferencváros, Lisztes Krisztián megszerezte a vezetést, aztán Vincze Ottó alakításánál a liberó kétszer is bevette ugyanazt a visszahúzós cselt, amikor ellőtte a labdát, már biztos volt a gól. S hiába kaptak a hazaiak 11-est – amelyet Hajdu Attila kivédett –, ezt követően Vincze bevarrt még egyet a bal felső sarokba. A tévériporter Knézy Jenő így üdvözölte a gólt: „Hohó, emberek, hohó!”  A meccs utáni sajtótájékoztatóra érkező edzőt, Novák Dezsőt a magyar újságírók dübörgő vastapsa fogadta.

9. FERENCVÁROS–NEWCASTLE UNITED 3–2 (2–2)
UEFA-kupa, 2. forduló, 1. mérkőzés
1996. október 15., Üllői út, 16 000 néző, vezette: Sundell (svéd)
Gól: Horváth F. (7.), Lisztes (17., 57.), Les Ferdinand (25.), Shearer (35.)

A Fradi kapujához szegezte ellenfelét, az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtó Horváth Ferenc és Lisztes Krisztián rendre megforgatta a védőket, utóbbi két góljával a mérkőzés hőse lett.

Más kérdés, hogy Alan Shearer vezérletével a Newcastle idegenben is képes volt gólokat szerezni.

Kevin Keegan, az angolok edzője arra a felvetésre, hogy a szurkolókra értve valóban a pokol stadionjában játszott-e csapata, mint ahogyan azt a meccs előtt a The Sun feltételezte, így reagált: „A magyarok végig sportszerűen szurkoltak, remek hangulatot varázsoltak a stadionba. Azt hiszem, a közönség volt a Ferencváros tizenkettedik játékosa.” 

A találkozóról szóló tudósítást ezzel zárta a Nemzeti Sport: „Le a kalappal a Ferencváros előtt!” A visszavágón viszont 4–0-ra győzött a Newcastle...

10. CSZKA MOSZKVA–FERENCVÁROS 0–1 (0–0)
Európa-liga, csoportmérkőzés
2019. október 24., Moszkva, 20 000 néző, vezette: Orel (cseh)
Gól:  Varga R. (86.)

A Ferencváros óriási bravúrt elérve szerzett három pontot a CSZKA otthonában, a spanyol Espanyol elleni idegenben elért 1–1-es döntetlent követően. Az együttes legutóbb 15 évvel korábban, a skót Hearts ellen nyert mérkőzést a csoportkörben. Dibusz Dénes – ahogyan mondani szokták – kivédte a moszkvaiak szemét. A kapus úgy vélte: „Nagyon bízom benne, hogy a siker akkora lökést ad mindenkinek, hogy az ősz hátralévő mérkőzéseit ebből a meccsből merítve sikeresen zárjuk.”  Az FTC gólját a csereként beálló Varga Roland lőtte. A csapat végül hét pontot gyűjtve csoportja harmadik helyén végzett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 11-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik