Sima revans – Thury Gábor   jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 23:15

A futó idényre teljesen kicserélődő Celtic 2020-as, Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőjéről az idei Európa-liga-csoportkör glasgow-i találkozójára megmaradó egyetlen fecskéje, Callum McGregor azt nyilatkozta: pályaválasztóként a skótokon van nagyobb teher. Alkalmazták is a presszinget, s ha nem is jelentett életveszélyt a nyomás, megvolt az esélye, hogy a kezükben marad a kezdeményezés. Ennyiben foglalható össze az első félidő. Ezért jött szinte a semmiből a második félidő elején az egykoron Puskás Ferenc-tanítvány Ange Postecoglou csapatának vezető gólja – aztán a második, amellyel 2–0-ra vesztett a Fradi.

Az El csoportkörében a Bayer Leverkusentől idegenben 2–1-es, a Groupama Arénában a Betistől 3–1-es vereséget szenvedő Ferencvárosnak egy lehetősége maradt a kvartett harmadik helyének elérésére, amely az Európa-konferencialigában biztosít továbbélési lehetőséget: mindenképpen meg kell előznie a Celticet, amely idegenben 4–3-ra, otthonában 4–0-ra kapott ki a spanyoloktól, illetve a németektől.

A második játékrészben nem sok köze volt a meccshez a Fradinak. A budapesti zöld-fehérek egyáltalán nem emlékeztettek egy évvel ezelőtti önmagukra, amikor szintén Glasgow-ban 2–1-re legyőzték ellenfelüket. Önmagában nem a 2–0-s vereséggel van baj, hanem a játékkal: a Celtic roppant egysíkú, kiismerhető stílussal kis híján súlyos vereséget mért az FTC-re. Hogy az ellenfél labdabirtoklásban általában a magyar csapat fölé nő, azt megszokhattuk a tavalyi BL-mezőnyben, ám az adódó lehetőségek kihasználása jobban ment.

Úgy is fel lehet tenni a kérdést: csalódás-e a vereség?

Igen, az – még akkor is, ha az idei Celtic jobb a tavalyinál. A nagyobb baj talán az, hogy a jelenlegi Fradi nem tűnik jobbnak a 2020–2021-es idényben látott együttesnél. Legalábbis egyelőre. Mert azt ne feledjük, Peter Stögernek ez az első idénye, a játékosoknak is meg kell ismerniük a korábbi tréner, Szerhij Rebrovhoz képest kevésbé poroszos stílusát. Leegyszerűsítve: a korábbi Ferencváros racionálisabban futballozott, védekezésben kevesebb hibát követett el, kevés lehetőségét pedig értékesítette.

Valahogy vissza kellene találni erre az útra.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik