Katonacsapat vagy sem, de El-főtáblás a Ferencváros!

A Ferencváros hat mérkőzést biztosan játszik ősszel az El-ben (Fotó: Koncz György)

A másik szerint viszont – és ezt a nézetet is többen képviselték a csütörtöki találkozót megelőzően – a mostani Ferencvárosnak éppen az az erénye, hogy senki sem egyénieskedik, hogy mindenki egyformán támad és védekezik, ebbe a felfogásba pedig nem feltétlenül illenek bele a Lanzafame típusú játékosok. Az egyik szurkoló azt is mondta, hogyha megnézzük, milyen csapatok tudtak az elmúlt években többször is főtáblára jutni az észak-, a közép- vagy a kelet-európai térségből, akkor bizony jó néhány olyan együttest találunk, amelyek nem a kreativitásuknak vagy a nagy egyéniségeknek köszönhetően kerültek be a csoportkörbe. Elég a norvég Rosenborgra vagy a fehérorosz BATE Boriszovra gondolnunk, de nyugatról említhetjük az egymás után másodszor csoportkörös luxemburgi Dudelange-ot is, amelyben egyetlen, nemzetközi szinten ismert játékos sem futballozik. Egyre több olyan gárdát találni az európai porondon (és ez a válogatottakra is igaz), amelyik éppen azzal tud sikeres lenni, hogy fegyelmezett, egységes „katonacsapatként” működik (ahogy ifjabb Albert Flórián nevezte a Fradit).

Igaz, a 11. percben éppen a fegyelmezettség hiányzott csütörtökön a Fradiból, amikor Lasa Dvali a saját kapuja előtt könnyelműen odapasszolta a labdát az ellenfélnek. Ráadásul ekkor nem csak ő hibázott, hiszen Marcel Heister nehéz helyzetbe hozta a társát a hátrapasszolással, Ihor Haratin pedig nem mozgott a labda irányába, így a vendégek támadója megelőzte őt. Azt sajnos látni kell, hogy a Fradi a saját térfelén, a tizenhatos előterében sokszor pontatlan, ezért kapott például gólt a Ludogorec ellen is, ezen a téren mindenképp fejlődnie kell, mert a csoportkörben még inkább megbüntethetik az ellenfelek az ilyen hibákat.

Azt nem mondhatjuk, hogy hátrányba kerülve a Ferencváros jól játszott volna, de azt igen, hogy a közönség támogatásától hajtva fáradhatatlanul ment előre, és jöttek a gólok is, négy is, szemben például a 2015-ös Ferencváros–Zeljeznicar (0–1) vagy a 2016-os Ferencváros–Partizani Tirana (1–1) meccsekkel, amikor a tábor fergeteges biztatására sem számíthatott a csapat, és a mezőnyfölény nem gólokat, hanem csak görcsös akarást eredményezett. Pedig akkoriban olyan kreatív zsugások, egyéniségek is játszottak a Fradiban, mint Roland Lamah, Cristian Ramírez vagy éppen Gera Zoltán. Az nem volt katonacsapat, s nem is lett főtáblás.

A Fradi egy újabb védelmi hibával és a számos kihagyott helyzettel így is tovább nehezítette magának a mérkőzést, de azért az is megmutatkozott, hogy igenis van klasszisjátékosa (a Fradi szintjén) a fáradhatatlanTokmac Nguen személyében, aki az első 11-es előtt pazar kulcspasszal teremtett gólhelyzetet, majd döntő pillanatban szerzett gyönyörű góllal főszerepet vállalt a továbbjutásban (ahogy azt a meccset felvezető elemzésünkben meg is jósoltuk), és több remek passzából lehetett volna gólpassz, ha a társak értékesítik a nagyobbnál nagyobb helyzeteket.

A csapat végig abban a szellemben futballozott, amit a szurkolói élőkép üzent a meccs előtt: „Feladni soha.”.Így tudott kétszer is felállni vesztes állásból (0–1-nél és 2–2-nél). Vérrel-verejtékkel kivívott főtáblára jutás volt ez, de abszolút megérdemelt. Főképp ha azt nézzük, hogy az út során a nagyon jó erőkből álló, az El-ben úgyszintén csoportkörig jutó Ludogorecet kettős győzelemmel sikerült elbúcsúztatnia a BL-től (az El csoportkörében a Fradi újra összecsap a bolgár csapattal), és a valóban más szintet képviselő Dinamo Zagreb elleni Üllői úti mérkőzést leszámítva nem kapott ki a Fradi, idegenben egyáltalán nem szenvedett vereséget, és a négy hazai meccséből hármat megnyert.

Mindehhez pedig kellett egy jó edző is. Szerhij Rebrov egy évvel ezelőtt azt vállalta, hogy csoportkörbe vezeti a Ferencvárost, és meg is csinálta azt, ami Thomas Dollnak öt év alatt nem sikerült, a német trénerrel a nyolcból összesen három párharcot nyert meg a csapat, most Rebrovval négyből hármat. És az is kellett a sikerhez, hogy jól keverje a kártyáit az ukrán, hogy merjen és tudjon is változtatni az előre elképzelt sémákon. Amikor elöl klasszikus centerre volt szüksége a selejtezők során, akkor elővette Priskin Tamást vagy Mikalaj Szihnyevicset.Amikor mozgékonyabb, technikásabb játékos kellett, mint a máltaiak ellen, akkor jött Lanzafame. Amikor azt látta, hogy a nyáron, a feltehetően az ő javaslatára szerződtetett Danilo Ihnatenko több meccsen is labdákat adott el, akkor betette a helyére Sigér Dávidot. Aztán miután az elmúlt néhány meccsen a szintén nyáron érkező Michal Skvarka el-eltűnt a mezőnyben és keveset tudott hozzátenni a játékhoz, szerkezetet váltott a Suduva ellen, a szélre behozta Varga Rolandot, Nguen és Franck Boli pedig szinte egymás mellett támadott csatárként középen, de a meccs közepén is tudott szerkezetet váltani a csapat. Nem véletlen, a Suduva legyőzése után Rebrov is arról beszélt, hogy az elmúlt egy év során a csapategységben lépett a legtöbbet előre a Fradi.

A Fradi, amelytől – Rebrov megfogalmazásával élve – nem lehet elvárni, hogy úgy játsszon, mint a Barcelona, de azt el lehet várni, hogy jó hadsereg módjára, egy megfelelő tábornok iránymutatásai mentén fegyelmezetten masírozzon néhány kört az európai „hadszíntéren” és legyőzzön olyan szintű csapatokat, mint a Zeljeznicar, a Partizani, a Valletta vagy a Suduva. Jön a csoportkör, csak így tovább, lépés, indulj!

EMLÉKEZTETŐ

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR),VISSZAVÁGÓ
Bajnoki ág
Ferencváros–Suduva (litván) 4–2 (Varga R. 36. – 11-esből, Boli 45+1., Nguen 67., Szihnyevics 96. – 11-esből, ill. Verbickas 11., Topcagic 64.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 564 néző. Vezette:Guida (olasz)