FTC: Doll elégedett az újakkal, most jobb állapotban vannak a játékosok

PÓR KÁROLY (JELGAVA)PÓR KÁROLY (JELGAVA)
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 20:59
Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata 1–0-ra felülmúlta a lett Jelgavát az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. A magyar csapat kettős győzelemmel jutott tovább, a Midtjylland viszont már egy sokkal komplettebb, nagyobb játékerőt képviselő gárda – véli Thomas Doll.

THOMAS DOLL elégedett volt az első félidőben látottakkal. THOMAS DOLL elégedett volt az első félidőben látottakkal.

– Az előző két szezonnal ellentétben most érvényesíteni tudta az előzetes esélyeket a Ferencváros, minek köszönhető ez?
Most jobb állapotban vannak a játékosaink, mint tavaly ilyenkor. Az új emberek is hozzá tudnak tenni a csapat teljesítményéhez, és ennek köszönhetően ezúttal elértük a legfontosabb célunkat, a továbbjutást. A párharcot alapvetően az döntötte el, hogy a mi együttesünket jobb kvalitású futballisták alkotják. A Jelgava jól szervezett gárda, remek edzővel, de egyénileg a mi játékosaink jobbak és ez döntött a javunkra.

– A mai játékkal elégedett volt?
– Az első félidőben remekül dolgoztak a fiúk, a saját játékunkat hoztuk, helyzeteket alakítottunk ki, gólt is szereztünk. Miután megszereztük a számunkra nagyon fontos gólt, a második félidőben a Jelgava próbálkozott többet, ám tulajdonképpen csak szögletekből és szabadrúgásokból voltak lehetőségeik.

– Ez a keret jobb, mint amilyen az előző szezonban volt, több a variációs lehetősége?
Azt mondanám, hogy az új játékosok már most sokat hozzá tudnak tenni a csapat játékához, mindegyikükkel elégedett vagyok, és tudom, hogy lépésről lépésre egyre jobb teljesítményt fognak nyújtani. De még további erősítésekre van szükség, hogy az összes poszton megfelelő számú változtatási lehetőség álljon a rendelkezésünkre, mert ez most még nem minden poszton mondható el. Védekező középpályásra, középső védőre és balhátvédre még szükségünk van.

– A Jelgava az NB I-ben vajon mire lenne képes?
– Ezt nagyon nehéz megmondani, de a hiányzó kvalitások miatt úgy gondolom, nem lenne az első háromban.

– Mire számít a következő körben?
– A ránk váró dán csapat, a Midtjylland már egy sokkal komplettebb, nagyobb játékerőt képviselő gárda, mint a Jelgava. Sokkal nehezebb dolgunk lesz, de tesszük a dolgunk, és bízom benne, hogy addig is tudunk még fejlődni, még jobb játékra leszünk képesek és felvesszük velük a harcot.

ALEXANDRU CURTEIAN elmondta, tudták, hogy a Ferencváros a jobb csapat és ez a két meccs során be is bizonyosodott.

– Thomas Doll szerint a jobb képességek döntöttek, egyetért?

– Már a sorsolásnál tudtuk, hogy a Ferencváros jobb csapat, erősebb kerettel rendelkezik, és ezt a két mérkőzés során be is bizonyította. Sajnos a fiatalabb játékosaink kicsit meg is ijedtek a neves ellenféltől, nem tudták azt nyújtani, amire egyébként képesek.

– Ettől függetlenül mondhatjuk azt, hogy ennyivel jobb volt a 3–0-s összesítéssel továbbjutó Ferencváros?
– Nehezítő körülmények, például sérülések is befolyásolták a végeredményt, illetve az is, hogy a támadójátékunk hatékonysága elmaradt a vártól. Emiatt természetesen csalódott vagyok, de voltak biztató jelek a jövőre nézve.

– Hogyan tovább, befolyásolhatja-e a korai kupabúcsú a Jelgava szezonját?
– Ez a mérkőzés most már a múlt. A héten Lett Kupa-meccs, majd bajnoki vár ránk, immár ezekre a feladatokra kell koncentrálnunk.

 

A Fradi most magabiztos játékkal hozta a „kötelezőt"! - NSO

A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a hazai pályán kétgólos előnyt szerző Ferencváros a lett Jelgava vendégeként Priskin Tamás góljával 1-0-ra nyert, így kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel továbbjutott a második körbe. A Ferencváros a jelgavai arénában is nyerni tudott A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll szerdán, a jelgavai Európa-liga-selejtezőt megelőző utolsó edzésen egy pillanatra félbeszakította az egymás közötti játékot.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik