Európa-liga: nehéz helyzetből jöttek vissza Dzsudzsákék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.21. 19:26
null
A Dinamo Moszkva 2–2-re végzett az Omoniával (Fotó: fcdinamo.ru)
Az orosz Dinamo Moszkva hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a ciprusi Omonia Nicosiával az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában.

A Dzsudzsák Balázzsal felálló moszkvaiak már a második percben hátrányba kerültek, miután elnéztek egy szabadrúgást. Az első fél óra végén sikerült egyenlíteniük, de a második félidőben előbb ismét betalált az Omonia, majd Alekszandr Kokorint második sárgával kiállították. A Dinamo számára innen is volt visszaút, másodszor Alexander Büttner egalizált, de az idegenbeli gólok még sokat érhetnek az ellenfélnek.

A találkozó videós összefoglalója

A Tottenham nagyot fordított hajrában, hat perc alatt két gólt szerezve nyert Cipruson. Pedig az angol csapat akkor sem szólhatott volna egy szót sem, ha többgólos hátrányba kerül az első félidőben az AEL ellen. A második játékrészben azután Erik Lamela pályára lépése hozta meg a fordulatot, a 74. percben gólpasszt adott Roberto Saldadónak, a 80. percben lőtt Kane-találattal összejött a fordítás és a győzelem a Spursnek.

AEL–Tottenham (1–2) mérkőzés gólösszefoglalója

A sokkal többet veszélyeztető PSV Adam Maher találatával sovány előnyt harcolt ki hazai pályán a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk ellen az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában. A Lokomotiv Moszkva csak döntetlenre végzett az Apollon Limassollal, de az idegenbeli gól még sokat érhet az oroszoknak.

Hiába vezetett hazai pályán, végül 2–1-es vereséget szenvedett az emberhátrányba is kerülő Lyon a román Astrától. Az angol Hull City idegenben szenvedett 1–0-s vereséget a belga Lokerentől, Az előző körben a Diósgyőrt búcsúztató Krasznodar a Real Sociedadtól kapott ki.

Lyon–Astra (1–2) mérkőzés gólösszefoglalója

Sokat tett egy jó eredményért a bosnyák FK Sarajevo, de végül a Mönchengladbach Branimir Hrgota duplájával 3–2-re győzött idegenben.

Az azeri Neftci Baki brazil védője, Denis előbb két gólt szerzett a Partizan Beograd otthonában, majd öngólt vétett, a szerbek pedig végül 3–2-re fordítottak, a győztes gólt szintén az ellenfél egyik játékosának köszönhették.

A Ferencvárost búcsúztató horvát Rijeka hajrábeli góllal került előnybe moldovai riválisával szemben.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Aktobe (kazah)–Legia Warszawa (lengyel) 0–1
Asztana (kazah)–Villarreal (spanyol) 0–3
Dinamo Moszkva (orosz)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–2
AEL Limassol (ciprusi)–Tottenham Hotspur (angol) 1–2
Qarabag (azeri)–Twente (holland) 0–0
HJK Helsinki (finn)–Rapid Wien (osztrák) 2–1
Ruch Chorzów (lengyel)–Metaliszt Harkiv (ukrán) 0–0
PSV (holland)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 1–0
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Nacional (portugál) 2–0
Karabükspor (török)–Saint-Étienne (francia) 1–0
Elfsborg (svéd)–Rio Ave (portugál) 2–1
Petrolul Ploiesti (román)–Dinamo Zagreb (horvát) 1–3
Young Boys (svájci)–DEBRECENI VSC 3–1
Apollon Limassol (ciprusi)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–1
Zorja Luhanszk (ukrán)–Feyenoord (holland) 1–1
PEC Zwolle (holland)–Sparta Praha (cseh) 1–1
Trabzonspor (török)–FK Rosztov (orosz) 2–0
Panathinaikosz (görög)–Midtjylland (dán) 4–1
Zimbru Chisinau (moldovai)–PAOK (görög) 1–0
Aszterasz Tripolisz (görög)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 2–0
Grasshoppers (svájci)–FC Bruges (belga) 1–2
Partizan Beograd (szerb)–Neftci Baki (azeri) 3–2
Spartak Trnava (szlovák)–FC Zürich (svájci) 1–3
RNK Split (horvát)–Torino (olasz) 0–0
Lokeren (belga)–Hull City (angol) 1–0
Lyon (francia)–Astra (román) 1–2
Real Sociedad (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) 1–0
FK Sarajevo (bosnyák)–Borussia Mönchengladbach (német) 2–3
Rijeka (horvát)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–0

Legfrissebb hírek

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

A Konferencialiga-győzelem 22 millió eurót ért a Chelsea-nek

Európa-liga
2025.06.03. 20:35

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51
Ezek is érdekelhetik