Európa-liga: idegesen, bátortalanul játszottunk - Csank János

2010.07.08. 22:44
Letörten nyilatkozott Csank János, a KF Tirana ellen az Európa-ligától elbúcsúzó Zalaegerszegi TE vezetőedzője a ztefc.hu-nak.

„Gratulálunk az ellenfelünknek, jobban játszott, mint vártuk – értékelt a szakvezető. – Idegesen és bátortalanul futballoztunk, de nem volt teljes a csapat koncentrációja sem. A kapu előtti helyzeteknél rendre rossz döntéseket hoztunk, emellett mindkét kapus nagyszerű napot fogott ki. Nem vállaltuk be azokat a dolgokat, amiket ilyen szinten egyszerűen meg kell csinálni. Ellenfelünk gyorsan védekezett, szervezetten játszott, ez kissé meglepett bennünket. Csalódás, hogy egyik mérkőzésen sem tudtunk betalálni, de ami elszomorít, hogy a játékunkban egyszerűen nem volt benne a gól..."

„Sajnos elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy egy holland első osztályú csapattal megmérkőzzünk. A kiesésben viszont annyi jó mindenképp van, hogy nyugodtan készülhetünk a bajnokságra, és helyrehozhatjuk az önbecsülésünket! Szurkolóinktól elnézést kérünk, végig kitartóan buzdítottak bennünket, nem ilyen játékot érdemeltek" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
23 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53