Dzsudzsák gólpasszával a Dinamo lemásolta a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2014.12.11. 21:07
null
Dzsudzsák gólpasszával a Dinamo lemásolta a Real Madridot (Fotó: uefa.com, archív)
A labdarúgó Európa-liga-csoportkör a hatodik, utolsó fordulójához érkezett. A Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva 1–0-ra legyőzte Hollandiában PSV-t, így hibátlanul zárta a csoportkört. Gulácsi Péter csapata, a Salzburg újabb könnyed győzelmet aratott, így veretlenül jutott a legjobb 32 közé.

EZ TÖRTÉNT AZ A-CSOPORTBAN

A Villarreal azzal a tudattal lépett pályára Limasszolban, hogy győzelme esetén biztosan továbbjut a csoportból. Ennek megfelelően már a szünetben két góllal vezetett a spanyol csapat. Először Gerard Moreno előtt maradt szerencsésen a labda a 35. percben, ezután azonban szépen emelt a kapuba a spanyol játékos. Öt perccel később Luciano Vietto helyezett higgadtan a kapuba. A második játékrészben már nem változott az eredmény.

A másik mérkőzésen a Zürich egy idegenbeli bravúrgyőzelemmel továbbjuthatott volna, de esélye sem volt a Mönchengladbach otthonában. Branimir Hrgota duplázott a német csapatban, amely végül 3–0-s győzelemmel biztosította csoportelsőségét.

A-csoport
Mönchengladbach (német)–FC Zürich (svájci) 3–0
G: Herrmann (31.), Hrgota (59., 64.)
Apollon Limassol (ciprusi)–Villarreal (spanyol) 0–2
G: Moreno (35.), Vietto (40.)

Az A-csoport végeredménye
1. Mönchengladbach 6 3 3 14–4 +10 12
2. Villarreal 6 3 2 1 15–7 +8 11
3. FC Zürich 6 2 1 3 10–14 –4 7
4. Apollon Limassol 6 1 5 4–18 –14 3

EZ TÖRTÉNT A B-CSOPORTBAN

A B jelű négyesben négy forduló után egyvalami volt biztos, a Köbenhavn kiesése. A dánok ennek ellenére a Torino ellen már a 6. percben előnybe kerültek. A meglepetés azonban így is elmaradt, mivel a folytatásban a vérmérsékletük legyőzte a hazaiakat, akik előbb két piros lapot, majd öt gólt kaptak. A Torino ezzel a sikerrel a csoport második helyén végzett.

Az FC Bruges–HJK találkozón egyszerű volt a képlet, ha a HJK legalább négy góllal nyer, továbbjut, ha nem, nem. A belgák kezdtek bátrabban, majd a 28. percben előnybe is kerültek, miután a brazil Felipe Gedoz értékesítette a Moren elkésett becsúszása miatt megítélt büntetőt. A folytatásban magára talált a HJK, amely a fordulás után a New York Red Bullsban is megforduló Macoumba Kandji találatával egyenlített. Küzdöttek a vendégek, de nem sikerült megsorozni a belgákat, sőt, a végén kaptak egy újabb gólt, így a négyesből a Bruges jutott a legjobb 32 közé az első helyen.

A B-csoport végeredménye
1. FC Bruges 6 3 3 10–2 +8 12
2. Torino 6 3 2 1 9–3 +6 11
3. HJK Helsinki 6 2 4 5–11 –6 6
4. FC Köbenhavn 6 1 1 4 5–13 –8 4

B-csoport
FC Bruges (belga)–HJK Helsinki (finn) 2–1
G: Gedoz (28. – 11-esből), Rafaelov (89.), ill. Kandji (51.)
FC Köbenhavn (dán)–Torino (olasz) 1–5
G: Amartey (6.), ill. J. Martínez (15., 47.), Amauri (42. – 11-esből), Darmian (49.), G. Silva (53.)
K: Antonsson (30.), M. Jörgensen (40.)

EZ TÖRTÉNT A C-CSOPORTBAN

Már az utolsó forduló előtt biztos volt, hogy a BesiktasTottenham mérkőzés mindkét résztvevője továbbjut, a tét a csoportelsőség volt. A találkozó nyolcadik és 92. percében is elment az áram, így a többi 19 órás meccshez képest később fejezték be a találkozót a felek. Bő egy óra elteltével született meg az első gól, Cenk Tosun talált be. Mivel a hátralévő idő már nem hozott újabb találatot, a Besiktas 1–0-ra győzött és megnyerte a négyest.

A csoport másik találkozóján, a Partizan–Aszterasz Tripolisz gól nélküli döntetlennel ért véget, mindkét csapat elbúcsúzott az Európa-ligától.

C-csoport
Partizan Beograd (szerb)–Aszterasz Tripolisz (görög) 0–0
Besiktas (török)–Tottenham (angol) 1–0
G: Cenk Tosun (59.)

A C-csoport végeredménye
1. Besiktas 6 3 3 11–5 +6 12
2. Tottenham 6 3 2 1 9–4 +5 11
3. Aszterasz Tripolisz 6 1 3 2 7–10 –3 6
4. Partizan Beograd 6 2 4 1–9 –8 2
Gulácsiék veretlenül jutottak tovább (Fotó: Reuters, archív)
Gulácsiék veretlenül jutottak tovább (Fotó: Reuters, archív)

EZ TÖRTÉNT A D-CSOPORTBAN

A D-csoportban eldőlt már minden kérdés, sőt az is teljesen biztos volt, hogy melyik csapat (Salzburg) lesz a csoportelső. Gulácsi Péter együttese az Astrát fogadta, és már az első félidőben eldöntötte a találkozót: Marcel Sabitzer és Kevin Kampl révén 2–0-s előnybe került. A második játékrészben Alan duplájával, valamint Kampl újabb góljával növelte előnyét a Salzburg, de a magyar kapust helyettesítő Alexander Walke így is kénytelen volt egyszer kivenni a hálójából a labdát: George Florescu talált be – 5–1 lett a vége.

A Salzburg hat forduló alatt 21 gólt szerzett, ez új rekord az El-ben. Ezt megelőzően a Zenit, a CSZKA Moszkva és az Anderlecht tartotta a csoportkör góltermési csúcsát 18-18 találattal.

Gólokban nem volt hiány a csoport másik mérkőzésén sem. A 14. percben a Dinamo Zagreb került előnybe, ám bő negyedóra alatt fordított a Celtic – a szünetre azonban döntetlennel vonultak a felek. A második játékrész elején három perc alatt két gólt szerzett a Dinamo, a Celtic még egyszer nem tudott felállni, erejéből csak a szépítésre futotta, 4–3-ra nyertek a horvátok.

A D-csoport végeredménye
1. Salzburg 6 5 1 21–8 +13 16
2. Celtic 6 2 2 2 10–11 –1 8
3. Dinamo Zagreb 6 2
4 12–15 –3 6
4. Astra Giurgiu 6 1 1 4 6–15 –9 4

D-csoport
Salzburg (osztrák)–Astra (román) 5–1
G: Sabitzer (9.), Kampl (34., 90.), Alan (46., 70.),ill. Florescu (51.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Celtic (skót) 4–3
G: Pjaca (14., 40., 50.), Brozovic (48.), ill. Commons (23.), Scsepovics (30.), Pivaric (82. – öngól)

EZ TÖRTÉNT A E-CSOPORTBAN

Dzsudzsák Balázs a forduló előtt a már biztos csoportelső Dinamo Moszkva játékosaként tért vissza korábbi klubja, a tuti csoportmásodik PSV Eidnhoven otthonába, a két csapat egymás elleni mérkőzésének egyetlen tétje az orosz csapatgárda hibátlan mérlege volt.

A találkozón csak az utolsó pillanatokban cserélték le a magyar válogatott középpályást, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen Dzsudzsák a 90. percben gólpasszal járult hozzá az 1–0-s sikerhez, a találatot a csereként pályára lépő Alekszej Ionov jegyezte. A pályáról lefelé ballagó Dzsudzsákot a holland közönség is megtapsolta.

A Dinamo Moszkva győzelmével egyedüli csapatként százszázalékos teljesítménnyel masírozott az Európa-liga kieséses szakaszába, akárcsak a Real Madrid a Bajnokok Ligájában.

A csoport másik, szintén tét nélküli összecsapásán az Estoril a 87. percben mentette meg együttesét a vereségtől a Panathinaikosz otthonában, ezzel a kvartett harmadik helyén végzett a portugál gárda.

E-csoport
PSV (holland)–Dinamo Moszkva (orosz) 0–1
G: Ionov (90.)
Panathinaikosz (görög)–Estoril (portugál) 1–1
G: Karelisz (55.), ill. Kléber (87.)

Az E-csoport végeredménye
1. Dinamo Moszkva 6 6
9–3 +6 18
2. PSV 6 2 2 2 8–8 0 8
3. Estoril Praia 6 1 2 3 7–8 –1 5
4. Panathinaikosz 6 2 4 6–11 –5 2

EZ TÖRTÉNT KORÁBBAN AZ F-CSOPORTBAN

A 6. játéknapot a csoport utolsó helyéről váró Dniprónak nem volt könnyű helyzete, hiszen győzelem esetén sem volt garantált a továbbjutása. Mivel az azeri Qarabag hazai pályán csak gól nélküli döntetlenre volt képes az Inter ellen, a három megszerzett pont elég volt az ukránoknak.

A győzelmet és El-tavaszt jelentő találatot Artem Fedeckij szerezte a mérkőzés 66. percében egy kapufáról kipattanó szabadrúgást követően. A Saint-Étienne-nel először fordult elő a csoportkörben, hogy nem döntetlennel zárt egy mérkőzést, öt pontja az utolsó helyre volt elég.

F-csoport
Dnipro (ukrán)–Saint-Étienne (francia) 1–0
G: Fedeckij (66.)
Qarabag (azeri)–Internazionale (olasz) 0–0

Az F-csoport végeredménye
1. Internazionale 6 3 3 6–2 +4 12
2. Dnipro Dnipropetrovszk 6 2 1 3 4–5 –1 7
3. Qarabag 6 1 3 2 3–5 –2 6
4. Saint-Étienne 6 5 1 2–3 –1 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik