El: magyar pont-, gól- és koefficiensrekordot ért el a Ferencváros!

Vágólapra másolva!
2023.03.17. 16:49
null
A Ferencváros ugyan alulmaradt a Bayer Leverkusennel szemben az Európa-liga nyolcaddöntőjében, így is a legjobb eredményt érte el a nemzetközi kupaporondon a csoportkörök bevezetése óta (Fotó: Török Attila)
Az után, hogy a Ferencváros csütörtökön a Leverkusen elleni, összesítésben 4–0-ra elveszített El-nyolcaddöntővel befejezte szereplését az európai kupaporondon, összegeztük a magyar bajnok teljesítményét a nemzetközi színtéren a 2022–2023-as idényben.

 

A Ferencváros labdarúgócsapata a 2022–2023-as idényben 16 nemzetközi meccset játszott, ebből hatot nyert meg, hetet elveszített, háromszor játszott döntetlent, 24 gólt szerzett, 22-t kapott. Minden meccset hárompontos rendszerben számolva ez 43.75 százalékos teljesítménymutatót eredményezett, 1.5-ös szerzett- és 1.37 kapottgól-átlag mellett. A hat győzeleméből hármat – a Monaco ellen idegenben, a Trabzonspor és Crvena zvezda ellen itthon – a csoportkörben ért el a Fradi, ami a csoportkörös lebonyolítások bevezetése óta új magyar csúcs a nemzetközi kupák főtábláján, ahogy a csoportkörben szerzett 10 pont és első hely is annak számít.

A Ferencváros először szerzett 24 gólt egy európai kupaidényben, amióta csoportkör van, és úgy is plusz kettes gólkülönbséggel tudott zárni (először lett pozitív a gólkülönbsége főtáblán), hogy a nyolcaddöntőben nem talált be, a Leverkusen elleni két meccset egyformán 2–0-ra veszítette el.

Érdekesség, hogy az FTC a korábbi csoportkörbe jutásaival ellentétben ebben az idényben a csoportban kevesebbszer (kétszer) kapott ki, mint a selejtezők során (a BL- és El-selejtezőkön összesen háromszor maradt alul), ezért, illetve a Leverkusen elleni nyolcaddöntős vereségek miatt fordulhatott elő, hogy a pontrekord ellenére százalékos mutatóban már többször is ért el jobbat a Fradi 2019 óta.

AZ EURÓPA-LIGA H-CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. FERENCVÁROS 6 3 1 2 8–9 –1 10
2. Monaco 6 3 1 2 9–8 1 10
3. Trabzonspor 6 3 3 11–9 2 9
4. Crvena zvezda 6 2 4 9–11 –2 6

 

Amiről még nem ejtettünk szót, de az egyik legfontosabb értékmérője a nemzetközi kupaszereplésnek, az az UEFA-együttható vagy -koefficiens-pontszám alakulása, hiszen ennek aktuális állása dönti el, hogy a következő idényben – ha ismét nemzetközi kupainduló lesz – az adott csapat a selejtezők mely körében kapcsolódhat be a nemzetközi kupába, kiemelt lesz-e vagy sem. A Ferencváros a csoportelsőségnek, illetve a továbbjutásnak köszönhetően megint csak magyar csúcsot jelentő 12 pontot szerzett ebben az idényben, eddig 15.5 volt neki, de mivel mindig csak az elmúlt öt évet veszik figyelembe, ha ismét bajnok lesz, akkor a nyáron 27 ponttal (0.5 pont esik ki korábbról) várhatja a BL-selejtezők 2023–2024-es sorsolását. Ez a pontszám ebben az idényben a selejtező 3. körében is kiemelést ért volna a sorsolásnál (de 2021-ben például nem), és erre a következő évadban is lehet esély. Tavaly a Fradira a 3. körben váró azeri Qarabag kiemeltként, 25 ponttal várta a sorsolást.

Összegezve a fentieket, a Ferencvárosnak ismét sikerült javítania nemzetközi megítélésén, most, az elmúlt öt idény eredményei alapján a 62. helyen áll az európai koefficiens-rangsorban, miközben öt éve, a 2017–2018-as idény után csak a 315. volt. Magyarország pedig az országok rangsorában egy év alatt a 27. helyről (16.375 pont) a 24.-re (20.625 pont) lép előre. Jó lenne, ha a jövőben újabb magyar csapat el tudna jutni legalább az Európa-konferencialiga főtáblájára, mert az a teljes magyar futball besorolásán sokat javíthatna, akkor lehetne esély előbb-utóbb arra, hogy a főtábláig ne négy, hanem első lépésben csak három párharcot kelljen megnyernie csapatainknak. Itt még nem tartunk, de a Fradi folyamatosan lépeget előre, és ennek köszönhetően, ha kis lépésekben is, azért az ország helyezése is folyamatosan javul.

A FERENCVÁROS NEMZETKÖZI SZEREPLÉSE 2019 ÓTA
Meccs Győzelem Döntetlen Vereség Gólk. Telje-sítmény (%)
Koeff. pont-állás
2022–2023 16 6 3 7 24–22 43.75 26
2021–2022 14 6 8 22–21 42.8 15.5
2020–2021 11 3 3 5 14–22 45.45 13.5
2019–2020 14 5 7 2 19–18 52.3 11.5

*A számok az adott idényt követő pontállást mutatják.
Forrás: kassiesa.net/uefa

A MAGYAR KLUBOK CSOPORTKÖRÖS SZEREPLÉSE AZ EURÓPAI KUPÁKBAN

Győzelem Döntetlen Vereség Pontszám
FTC, BL, 1995 1 2 3 5
FTC, UEFA-kupa, 2004 1 1 2 4
DVSC, BL, 2009 6 0
DVSC, El, 2010 1 5 3
Videoton, El, 2012 2 4 6
Vidi, El, 2018 2 1 3 7
FTC, El, 2019 1 4
1 7
FTC, BL, 2020

1
5
1
FTC, El, 2021
1
53
FTC, El, 2022
31210

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, 50 675 néző. Vezette: Artur Dias (portugál)
FTC: Dibusz – Wingo (Marquinhos, 14.; Lisztes, 90+1.), Abena, Knoester, Civic – Esiti, Vécsei – Adama Traoré, Gojak (Manner, 78.), Zachariassen – R. Mmaee (Frederiksen, 90+1.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
LEVERKUSEN: Hrádecky – Tapsoba, Tah, Hincapié (Kossounou, 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah, 82.), Exequiel Palacios, Andrich (Demirbay, 86.), Bakker – M. Diaby, Azmun (Hlozek, 71.), Wirtz (A. Adli, 71.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: M. Diaby (3.), A. Adli (81.)

Továbbjutott: a Bayer Leverkusen, 4–0-val, kettős győzelemmel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik