El: Jesús Navas már a 2006-os sikernek is részese volt

Vágólapra másolva!
2023.06.01. 13:20
null
Jesús Navas az Európa-liga-trófeával (Fotó: Getty Images)
Hetedik európai kupadöntőjét nyerte meg a Sevilla szerda este Budapesten, és a spanyol együttesben játszott az a Jesús Navas is, aki már az első, 2006-os sikernek is részese volt – írta csütörtöki elemzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

 

Az Európa-liga fináléjában az AS Roma felett az 1–1-es döntetlent követően tizenegyespárbajban aratott diadalban Jesús Navas remek teljesítménnyel, így a Sevilla egyenlítő góljának előkészítésével vállalt szerepet, ráadásul mindezt a mezőny legidősebb futballistájaként tette. A Puskás Arénában 37 évesen és 191 naposan lépett pályára, nála korosabb kezdőjátékos csak az a David Weir volt, aki az Európa-liga elődje, az UEFA-kupa 2008-as döntőjében a skót Glasgow Rangersben jutott szóhoz 38 évesen és 4 naposan.

A Sevilla megerősítette a spanyol klubok dominanciáját az El-ben: 2009 óta, amikor az UEFA-kupát átkeresztelték Európa-ligára, a torna 14 döntőjéből 9-et a La Liga képviselői nyertek, az Atlético Madrid háromszor (2010, 2012 és 2018), a Villarreal pedig egyszer (2021) ünnepelhetett győzelmet.

A rómaiak portugál vezetőedzője, José Mourinho számára ez a hatodik döntő volt a nagy európai sorozatokban, és a szerdai volt az első veresége. Kevésbé volt sikeres viszont akkor, amikor az általa irányított együttes büntetőpárbajt vívott: edzői pályafutása során 11 olyan meccse volt nemzeti és nemzetközi szinten, amikor tizenegyesek döntöttek, s ezek közül kilencet elveszített a Mourinho-csapat – írta az IFFHS.

A nemzetközi szervezet az összegzésében kiemelte még, hogy a budapesti El-fináléban a játékvezető 13 sárga lapot mutatott fel (a Sevilla 6, az AS Roma 7 játékosa kapott figyelmeztetést), amivel ebben a mutatóban a mérkőzés az élre ugrott az Európa-liga döntőinek históriájában.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
SEVILLA (spanyol)–AS ROMA (olasz) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 4–1

Budapest, Puskás Aréna, 61 476 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
SEVILLA:
Bunu – Jesús Navas (Montiel, 94.), Badé, Gudelj (Marcao, 120+7.), Telles (K. Rekik, 94.) – Fernando (Jordán, 120+8.), Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Gil (Lamela, a szünetben) – En-Nesziri. Vezetőedző: José Luis Mendilibar
ROMA:
Rui Patrício – Ibanez, G. Mancini, Smalling – Spinazzola (D. Llorente, 106.), Cristante, Matics (Bove, 120.), Celik (Zalewski, 91.) – Lo. Pellegrini (El Shaarawy, 106.) – Dybala (Wijnaldum, 68.), Abraham (Belotti, 75.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Mancini (55. – öngól), ill. Dybala (35.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik