Ekl: öt magyar konzul is jelen lesz az FTC firenzei meccsének helyszínén

2023.10.05. 11:50
null
Öt magyar konzul is jelen lesz az FTC firenzei meccsének helyszínén (Fotó: Árvai Károly)
Öt magyar konzul is jelen lesz a Fiorentina–Ferencváros Európa-konferencialiga-csoportmeccs helyszínén csütörtökön Olaszországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a csoportmeccsre 1876 jegyet adtak el a firenzei Artemio Franchi Stadion vendégszektorába.

Aláhúzta: nagyjából 300-350 ferencvárosi szurkoló szervezett keretek között, hat autóbusszal érkezik majd a helyszínre, a többiek egyénileg oldották meg az utazást.

„Szeretném tisztelettel jelezni a ferencvárosi szurkolóknak, hogy a stadionban és annak környékén, a mérkőzés helyszínén az olaszországi képviseleteinkről öt konzul lesz majd jelen, akik a magyar szurkolók rendelkezésére állnak szükség esetén” – emelte ki.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint bármilyen ügyes-bajos dolguk van vagy segítségre szorulnak a szurkolók, akkor a diplomatákat a +36 30 387 06 36-os ügyeleti telefonszámon lehet elérni. Hozzátette: „a telefonszám már él, egészen addig, amíg a ferencvárosi szurkolók Olaszországot el nem hagyják a mai éjszaka, illetve a holnap reggel folyamán.”

„Mindenkinek jó szurkolást, ferencvárosi győzelmet, és kevés bonyodalmat kívánok” – tette hozzá a tárcavezető.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT
21.00: Fiorentina (olasz)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Csukaricski (szerb)–Genk (belga)

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
16 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04
Ezek is érdekelhetik