Ekl: Küzdjünk, amíg van esély! – Nagy Zsolt

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 07:36
null
Nagy Zsolt, a PAFC válogatott védője mindent megpróbált a portugáliai Ekl-mérkőzésén, elszántan futballozott – ezt a hozzáállást hiányolta néhány csapattársától (Fotó: Puskás Akadémia)
Fáj a Vitória otthonában elszenvedett háromgólos vereség Nagy Zsoltnak, a Puskás Akadémia balhátvédje dinamikában érezte a legnagyobb különbséget a portugálok javára, s mint elmondta, egy-két társán azt érezte, nem töri össze magát.


Optimistán utazott Portugáliába, ám csalódottan tért haza a Puskás Akadémia FC delegációja. A felcsútiak a lehető legerősebb ellenfelet kapták az Európa-konferencialiga második selejtezőkörében, de előzetesen inkább örültek ennek. Emlékezhetünk Hornyák Zsolt vezetőedző lapunknak adott nyilatkozatára, amelyben kifejtette, stabil védelemmel, kontrákra játszva szeretne futballozni együttese a Vitória Guimaraes otthonában, s ha csapatként, fegyelmezetten futballozik és gyorsan építi támadásait, lehet keresnivalója. Utóbb kijelenthetjük, füstbe ment a terv, a PAFC-ot leiskolázta a portugál bajnokság előző idényének hatodik helyezettje.

„Fájdalmas a vereség – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia balhátvédje, aki a válogatottban élete mérkőzéseit játszotta júniusban a Nemzetek Ligájában, Németország és Anglia ellen egy-egy gólt szerzett, ám a Vitória ellen nem tudott segíteni gyengén futballozó csapatán. – Nem számítottam ilyen forgatókönyvre, hamar kaptuk az első gólt. Hiába a felkészülés, nem valósítottuk meg a taktikai utasításokat, a középpályán túl szellősek voltunk – az első húsz-harminc percben ezért futottak át rajtunk annyiszor a portugálok. Polonkai Attila másodedző a ­meccs előtt azt kérte tőlünk, élvezzük a játékot. Utóbb elmondhatom, sajnos nem élveztem… A korai kapott gól után feszült lettem, végig idegesen játszottam. Pedig volt esélyünk visszakapaszkodni, fordulópontot jelenthetett volna, ha a szünet után értékesítjük a két ziccerünket, ám Sahab Zahedi nem élt a lehetőségekkel. Bosszantott a kapkodás, sokszor könnyelműen eladtuk a labdát, emiatt nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Általában megszenvedünk a bekkelős csapatokkal, a nyíltabban futballozók ellen szoktunk eredményesebbek lenni az NB I-ben, azt reméltem, a Vitóriával is felvehetjük a versenyt, de nem. Dinamikában éreztem a legnagyobb különbséget a portugálok javára, nagyon jól mozogtak az üres területekre, hatékonyak voltak a mélységi passzaik. A válogatottal az olaszországi mérkőzésünk volt hasonló a Nemzetek Ligájában, azon a találkozón éreztem a csütörtökihez hasonlóan, hogy nem tudtunk reagálni a játékukra, s könnyen mögénk került az ellenfelünk. Azért is bosszantó, hogy így alakult a portugáliai meccs, mert készültünk a stílusukra, feltérképeztük vetélytársunkat, de a taktika megvalósításába sok hiba csúszott.”

Nagy Zsolt hozzáállását nem érhette kritika, ment előre becsülettel, ám az összecsapást nézve az lehetett a benyomásunk, hogy a játékosok közül néhányan mintha nem éreznék át a nemzetközi mérkőzés jelentőségét, nem törték össze magukat a csapat jó szerepléséért. Hornyák Zsolt vezetőedzőnek lesz bőven feladata a csütörtöki visszavágóig, alighanem ő sem volt elégedett egyesek mentalitásával. Csekély továbbjutási esélye dacára a legkevesebb, ami elvárható a PAFC-tól, hogy maximálisan odategye magát a párharc második felvonásán.

„Néhány játékosnak össze kell szednie magát, mert Portugáliában hiányzott a kellő agresszivitás, a tenni akarás és a vállalkozókedv. Rossz kimondani, de azt éreztem egy-két játékoson, hogy nem töri össze magát. A háromgólos hátrány ellenére sem mondom, hogy lefutott a párharc, amíg van esély, küzdenünk kell.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Csütörtök, 21.00: Puskás Akadémia FC–Vitória SC (portugál) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 0–3

Legfrissebb hírek

Zárt védelem, nyitott kérdés: mit lép a Puskás Akadémia a Nagyerdőben?

Labdarúgó NB I
4 órája

Tizenkét éve nem szerepelt ilyen jól a Loki; Hornyákkal az egyik leggyengébb idényét futja a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
5 órája

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Umathum Ádám: Nagyon értékes győzelmet arattunk

Bajnokok Ligája
2025.11.28. 12:37
Ezek is érdekelhetik