Ekl: ezekből a csapatokból kap lehetséges ellenfelet az Újpest

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.08.01. 22:54
null
Az Újpest hétfőn lehetséges ellenfelet kap (Fotó: Réti Zsolt/Újpest FC)
Az UEFA csoportokra bontotta az Európa-konferencialiga selejtezőjében szereplő csapatokat, így szűkült ama kluboknak a köre, amelyekkel összekerülhet az Újpest a főtábláért vívandó párharcban, amennyiben túljut a svájci FC Baselen.

Az Ekl-selejtező 3. fordulója még el sem kezdődött, hétfőn 14 órakor máris megtartják a sorsolását a 4. körnek, azaz a rájátszásnak.

A versenyben lévő klubokat, illetve párokat öt csoportra osztották. Az elsőbe a Bajnokok Ligájából érkező csapatok (köztük a Zalgiris Vilnius) kerültek, a másik négybe az Ekl-ben érdekelt klubok.

Az Újpest, Basel kettős az 1. csoport kiemeltjei között szerepel, ide került az angol Tottenham Hotspur is. A Magyar Kupa győztese a következő párharcok továbbjutóiból kap lehetséges ellenfelet hétfőn:

CSZKA Szófia (bolgár)–NK Osijek (horvát)
Pacos Ferreira (portugál)–Larne (északír)
Breidablik (izlandi)–Aberdeen (skót)
Csukaricski (szerb)–Hammarby (svéd).

Hogy ki lehet az ellenfél, a hétfőn 14 órakor kezdődő sorsoláson kiderül.

Addig is, a legfontosabb feladat most a Basel elleni párharc sikeres megvívása.

Legfrissebb hírek

1. HNL: továbbra is nyeretlenek az eszékiek

Minden más foci
2025.08.31. 21:11

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00

Vitális Milán: Ők meccsben voltak, de ez nem lehet kifogás

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 21:49

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Balogh Botond iránt élénken érdeklődik az FC Basel – NS-infó

Légiósok
2025.08.27. 21:17

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
2025.08.24. 21:44

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

1. HNL: nem született gól az Eszék varasdi vendégjátékán

Minden más foci
2025.08.17. 20:44
Ezek is érdekelhetik