Hiába a holland fölény, a West Ham kettős sikerrel jutott be az Ekl-döntőbe

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.05.18. 20:50
null
Kerkez Milos (jobbra) rendre faképnél hagyta Jarrod Bowent az első félidőben (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-konferencialiga elődöntőjének visszavágóján Kerkez Milos csapata, a holland AZ Alkmaar az angol West Ham Unitedet látta vendégül. A hollandok hiába nőttek minden statisztikai mutatóban ellenfelük fölé, a West Ham a 94. percben egy kontra végén betalált és 1–0-s sikerének köszönhetően kettős győzelemmel jutott be a prágai döntőbe. 

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
AZ ALKMAAR (holland)–WEST HAM UNITED (angol) 0–1 (0–0)

Alkmaar, DSB Stadion. Vezette: Kruzliak (szlovák)
AZ: Ryan – Szugavara (M. de Wit, 85.), Beukema, Hacidiakosz, Kerkez – Reijnders, Mijnans (D. de Wit, 70.), Clasie – Van Brederode (Lahdo, 78.), Pavlidisz, Karlsson (Meerdink, 85.).Vezetőedző: Pascal Jansen
WEST HAM: Areola – Kehrer, Zouma, Agerd, Cresswell – Soucek, Rice, Paquetá – Bowen, M. Antonio (Ings, 85.), Benrahma (Fornals, 75.).Menedzser: David Moyes
Gólszerző: Fornals (90+4.)

Az első mérkőzésen:West Ham United–AZ Alkmaar 2–1
Döntőbe jutott a West Ham United 3–1-es összesítéssel.

A másik elődöntőben
FC Basel (svájci)–Fiorentina (olasz) 1–3 (Amdouni 55., ill. N. González 35., 72., Barák 120+9.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Fiorentina, 4–3-as összesítéssel

ÖSSZEFOGLALÓ

A holland AZ Alkmaar 42, az angol West Ham United 47 év után juthatott újra európai kupadöntőbe. Az Ekl elődöntőjének első mérkőzését Londonban az angolok nyerték, így David Moyes tanítványai várhatták előnyből a hollandok otthonában rendezett visszavágót. Az Alkmaar kezdőjében újra ott volt Kerkez Milos, aki egy hete eltiltás miatt hiányzott a piros-fehérek keretéből.

A találkozó első lehetősége a hazaiak előtt adódott a második percben, a sérülésből visszatérő Karlsson lövése azonban a blokkoló védőkről szögletre vágódott. Ezt követően közel negyedórán keresztül egyik kapu sem forgott veszélyben. Bár előbb a hollandok, majd később az angolok voltak meddő fölényben, helyzetig nem jutottak a felek. A 17. percben Bowen törte meg a „csendet”, de 11 méteres lövése a bal kapufa mellé szállt. A 20. percben az egész félidőben veszélyesen játszó Paquetá rohant át a hazai védelmen, ám kiugratása pontatlan volt az odavágón gólt szerző Antonio irányába. Legközelebb a gólszerzéshez Paquetá járt, a brazil Antonio labdaszerzését követően 17 méterről találta telibe a jobb kapufát. Ez követően megint olyan időszak következett, amikor egyik csapat sem került oda a másik kapuja elé, Kerkezék többet támadtak ugyan, de nem tudták feltörni az angolok jól záró védelmét. A félidő hajrájában aztán előbb Szugavara, majd Paquetá veszélyeztetett, azonban egyik lövés sem találta el a kaput.

Pavlidisz (9) fájdalma érthető, a hollandok mezőnyfölényük ellenére sem tudtak győzelmet aratni, sőt... (Fotó: AFP)
Pavlidisz (9) fájdalma érthető, a hollandok mezőnyfölényük ellenére sem tudtak győzelmet aratni, sőt... (Fotó: AFP)

Az első játékrészben szinte minden mutatóban ellenfele fölé növő AZ a második félidőt óriási elánnal kezdte. Rögtön a 48. percben Kerkez élesen kapu elé lőtt labdájáról Pavlidisz maradt le az ötösön belül, majd Mijnans percei következtek. A holland középpályás első kísérletét Areola hárította, másodjára pedig Agerd lábáról vágódott szögletre a labda. Az 55. percben az angolok is jelezték, hogy a pályán vannak, Rice távoli lövése után Ryan kapusnak kellett nyújtózkodnia és szögletre tisztáznia. A második félidő első húsz percének végén az alkmaariak görög védője, Hacidiakosz lőhetett 17 méterről, de Areola eszén ő sem tudott túljárni. Hiába a hazai fölény, nem akart megszületni a vezető találat, ráadásul a 74. percben Bowen szólója azt is megmutatta a hollandoknak, hogy nem támadhatnak ész nélkül. A West Ham szélsője egy kontra végén már Ryan kapus mellett is elpasszolta a labdát, azonban végül az alkmaari védők tisztázni tudtak. Már szinte mindenki elkönyvelte, hogy gól nélkül ér véget a találkozó, a hosszabbítás negyedik percében azonban a csereként beállt Fornals egy labdaszerzést követően végigrobogott a hollandok térfelén, majd 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Ugyan 47 évet kellett rá várni, de a West Ham United csapatának végül újra sikerült, David Moyes együttese kettős sikerrel jutott be az Európa-konferencialiga június 7-i, prágai döntőjébe. 0–1

PERCRŐL PERCRE

90+7. perc: VÉGE! A játékvezető hármat fújt a sípjába, a West Ham United kettős sikerrel jutott be az Európa-konferencialiga prágai döntőjébe. Köszönjük figyelmüket!

90+4. perc: GÓÓÓÓL!! ELDŐLT!! Fornals szerzett labdát a felezővonalnál, Clasie mellett egy szép csellel elment, majd 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0–1!

90. perc: Öt perc ráadás következik.

85. perc: A csereként beállt Ings rögtön akcióközelbe került, de passza után a kivetődő Ryan megszerezte Bowen elől a labdát.

85. perc: Mindkét csapat cserélt, a hollandoknál Kerkez helyére M. de Wit, Karlsson helyére Meerdink állt be, az angoloknál Ings váltotta Antoniót.

83. perc: Antonio és Soucek összjátéka végén a cseh „törte el" a labdát, Agerd azonban jó helyen volt, de 3 méterről a kapu mellé lőtt.

82. perc: Egy jobb oldali szögletet követően Zouma fejelte a jobb alsóba a labdát, de a játékvezető sípszava már korábban megszakította az akciót.

81. perc: De Wit ívelése után Kehrer lábáról majdnem a jobb alsó sarokba került a labda, Areola lábbal védett nagyot.

78. perc: Cseréltek a hazaiak, Lahdo érkezett Van Brederode helyére.

77. perc: Karlsson passza után Clasie lőtt 18 méterről a kapu fölé.

A másik elődöntőben González duplázni tudott, így ismét az olaszoknál az előny, Basel–Fiorentina 1–2!

75. perc: Cseréltek az angolok, Benrahma helyére Fornals érkezett.

74. perc: Egy eladott labdával Bowen tört be a 16-oson belülre, majd az alapvonal közelében Ryan mellett elpasszolta a labdát, de középen a hollandok tisztázni tudtak.

70. perc: Cseréltek a hollandok, D. de Wit érkezett Mijnans helyére.

66. perc: Karlsson passza után Hacidiakosz 17 méterről lőtt kapura, a labda lepattant Areola előtt, de a francia ennek ellenére is védeni tudott.

64. perc: Kehrer is sárga lapot kapott időhúzásért.

Pavlidisz nem örülhetett volna gólnak, hiszen a partjelző lest intett, így angol szabadrúgás következhetett.

62. perc: Egy hazai kontra végén Reijnders passza után Pavlidisz tört be a 16-oson belülre, majd Zouma szorításában kapura lőtt, Areola nagy bravúrral védett.

60. perc: Soucek kapott sárga lapot időhúzásért.

58. perc: Pavlidisz tűnt el a 16-oson belül Agerd szorításában, a játékvezető nem ítélt büntetőt.

55. perc: Rice 20 méterről lőtt kapura, a pattogós, bal alsóba tartó labdát Ryan tolta szögletre.

54. perc: Gyors hazai kontra végén Reijnders ugratta ki Pavlidiszt, azonban a hosszúra sikerült passz után Areola kezei között kötött ki a labda.

A másik találkozón Amdouni révén egyenlítettek a svájciak, Basel–Fiorentina 1–1.

51. perc: Reijnders passza után Mijnans csinált egy cselt a 16-oson belül, majd lőtt, de Agerd lábáról szögletre vágódott a labda.

49. perc: Pavlidisz passza után Mijnans lőtt 17 méterről a jobb alsó sarok irányába, de Areola könnyedén hárított.

48. perc: Clasie és Kerkez kényszerítője után utóbbi lőtte be élesen a kapu elé a labdát, de a középen érkező Pavlidisz nem találta el a labdát.

46. perc: Folytatódott a mérkőzés, csere egyik oldalon sem volt a szünetben.

 

 

45. perc: Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek! Egy lépéssel közelebb került a West Ham a döntőbe jutáshoz.

43. perc: Benrahma vezette le az alapvonalig a labdát, majd Antonio passzolt Paquetához, a brazil 11 méteres lövése azonban a kapu fölé szállt.

41. perc: Kerkez beadása után keletkezett zavar az angolok védelmében, végül Karlsson passzolt Szugavarához, a japán lövése azonban egy védő lábáról szögletre vágódott.

A másik elődöntőben a Fiorentina megszerezte a vezető találatot González révén, Basel–Fiorentina 0–1.

Az utóbbi percekben ismét a hollandok fölényét jegyezhettük fel, de Kerkezék hiába támadnak többet, nem sikerül megdolgoztatniuk Areolát.

28. perc: Benrahma lőtt kapura 20 méterről, a labda magasan a léc fölé szállt.

Egyelőre a másik elődöntőn sem született még gól, Basel–Fiorentina 0–0.

25. perc: KAPUFA!! Antonio erőszakos labdaszerzése után Paquetá lőtt kapura 17 méterről, a ballábas kísérlet a jobb kapufán csattant!

22. perc: Hazai kontra végén Reijnders ívelt a kapu elé, azonban az érkező Pavlidisz nem tudott belecsúsztatni a labdába.

Egyébként a West Hamnek is van egy magyar tagja, a válogatott keretbe is már meghívót kapó kapus Hegyi Krisztián, aki ma nem került be a keretbe.

20. perc: Paquetá rohant át a hollandok térfelén a labdával, majd Antonio irányába passzolt, de a labda az alapvonalon túl landolt.

18. perc: Kerkez húzogatott a bal szélen, majd élesen a kapu elé lőtt, Areola magabiztosan szerezte meg a labdát.

17. perc: Kehrer beadása után Antonio elől tisztáztak a hazai védők, a lecsorgót Bowen lőtte a bal kapufa mellé.

Karlsson (11) neve mellé jegyezhettük fel az első lehetőséget (Fotó: AFP)
Karlsson (11) neve mellé jegyezhettük fel az első lehetőséget (Fotó: AFP)

A hollandok kezdték aktívabban a mérkőzést, de az elmúlt percekben az angolok költöztek be a hazai 16-os előterébe.

2. perc: Karlsson neve mellé jegyezhettük fel az első lövést, de a labda szögletre vágódott a svéd kísérlete után.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, az angolok indították útjára a labdát.

Pályán a csapatok, az Alkmaar piros-fehérben, a West Ham tiszta feketében játszik majd.

A West Ham United egy európai kupát őrizhet vitrinjében. A „kalapácsosok1965-ben nyerték meg a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK), a döntőbeli ellenfél a német 1860 München volt. 1999-ben az Intertotó-kupa-siker is összejött, de itt a győztesek nem serleget kaptak, hanem az UEFA-kupába nyertek indulási jogot.

Az Alkmaar ezidáig egy alkalommal, 1981-ben tudott európai kupadöntőbe jutni. A hollandok akkor az UEFA-kupa döntőjében nagyarányú, 3–0-s vereséget szenvedtek az angol Ipswich Town ellen. Legutóbb 2005-ban jártak elődöntőben az alkmaariak, akkor az UEFA-kupa legjobb négy csapat között a portugál Sporting idegenben lőtt gólokkal bizonyult jobbnak.

 

 

 

 

Köszöntjük Önöket! Hamarosan kezdődik az Európa-konferencialiga elődöntőjének visszavágója, ahol a Kerkez Milossal felálló AZ Alkmaar hazai pályán fogadja a West Ham Unitedet.

ELŐZMÉNYEK

Aholland csapat honlapján olvasható felvezetőbena csapat támadója Vangelisz Pavlidisz és a vezetőedző Pascal Jansen szólalt meg. A görög támadó elmondta, hogy egyrészről bízik a döntőbe jutásban, másrészről azonban már az elődöntőbeli szereplést is nagy eredménynek tartja. Pavlidisz kiemelte, hogy fontos a türelem csapata számára, nem zavarhatja meg őket az, ha az első percekben nem szerzik meg a vezetést, ahogy tették azt az Anderlecht ellen is a negyeddöntőben.

Pascal Jansen kiemelte, hogy határozottabbnak kell lenniük a kapu előtt, hiszen Londonban a befejezések nem sikerültek a legjobban. A holland szakember örül annak, hogy Kerkez Milos újra pályára léphet eltiltása után, de Dani de Wit és Jesper Karlsson sérülés utáni visszatérése is üdítő.

A West Ham részéről David Moyes, a csapat menedzsere is a mérkőzésről fontosságáról beszélt.

„Minden klub számára fontos egy döntőbe jutás, minden klub számára felemelő érzés az európai porondon szerepelni. Elképesztő, hogy mi is ebben a helyzetben vagyunk.” – olvashatóaz angolok honlapján.

A skót menedzser kiemelte azt is, hogy hiába van az Alkmaar remek formában és hiába szerepel jól a bajnokságban, bízik a saját csapatában, amely még veretlen az idei évben az európai kupaszereplést tekintve.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik