Ekl: Az elmúlt két évben főleg mélységeket jártam meg – Sigér Dávid

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.07.28. 07:37
Sigér Dávid szerencsésnek mondható góljával szerezte meg a vezetést a Ferencváros a Shamrock Rovers elleni Európa-konferencialiga selejtezőjén. A középpályás elmondta, éppen egy ilyen találat kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég, s végül 4–0-s sikerrel várják a visszavágót.  Emellett arról is beszélt, mit jelentett neki, hogy hosszú idő után ismét kezdőként lépett pályra nemzetközi kupameccsen. 

„Nagyon fontos volt számomra ez a találkozó, nagyon hálás voltam a bizalomért, amit megszavaztak nekem. Amikor megtudtam, hogy kezdő leszek, az volt az első gondolatom, hogy minden idegszálammal, mindenemmel, ami én vagyok igyekszem meghálálni ezt a bizalmat, valamit visszaadni az egész Fradinak. Az elmúlt két évben sajnos inkább mélységeket sikerült megjárnom, főleg lelkileg, s nagyon sokat jelentett most ez nekem” – mondta Sigér Dávid, aki még 2022 márciusában szenvedett súlyos térdsérülést, az előző idényben pedig többnyire csak epizódszerepet kapott az NB I-ben.

A válogatott középpályás a csapat szempontjából a gólját is jelképesnek érzi, erről bővebben is beszél videónkban, mint ahogy kitér a szurkolók támogatására, illetve Cristian Ramírez visszatérésére is. Mint elmondta, az edzések után ők is kíváncsiak voltak, hogy az ecuadori mire képes élesben a pályán.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROSI TC–SHAMROCK ROVERS (ír) 4–0 (2–0)
Budapest,Groupama Aréna,10 735néző.Vezette:Asot Galtakcsjan (Artur Gdljan, Szargisz Hovhanniszjan) – örmények
FERENCVÁROS:
Dibusz – Makreckis, I. Cissé, S. Mmaee, C. Ramírez – Sigér (Esiti, 76.), Abu Fani – A. Traoré (Owusu, 76.), Zachariassen (Lisztes, 72.), Marquinhos (Ben Romdan, 72.) – Varga B. (Katona B., 88.).Vezetőedző:Máté Csaba
SHAMROCK:
Mannus – Cleary, Lopes, Grace – Hoare, O'Neill, Poom, Kavanagh – Towell (Finn, 49.), Burt (Razi, 79.) – Kenny (Greene, 79.).Vezetőedző:Stephen Bradley
Gólszerző:
Sigér (16.), C. Ramírez (32.), A. Traoré (46.), Varga B. (74.)

A mérkőzés online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
8 órája

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
9 órája

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik