Bayer–FTC: A Ferencváros van olyan jó, mint a Monaco – Xabi Alonso

2023.03.08. 15:39
null
Xabi Alonso visszanézte a másfél évvel ezelőtti egyik mérkőzést (Fotó: Getty Images)
Xabi Alonso vezetőedző szerint a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele, a Ferencváros ugyanolyan játékerőt képvisel, mint az előző körben tizenegyesekkel felülmúlt Monaco.

„A franciák elleni párharc nagyszerű tapasztalatot adott számunkra, mert azonos szinten van a két riválisunk” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a spanyol szakember, aki az MTI érdeklődésére elárulta, a két gárda másfél évvel ezelőtti két összecsapásából a leverkusenit nézte meg. – Érdekes volt annak ellenére, hogy azért cserélődtek játékosok, de minőségileg nem változott a két csapat. Tisztelem a Ferencvárost, amely megérdemelten lett csoportgyőztes éppen a Monacót megelőzve. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk ahhoz itt is és Budapesten is, hogy nyerjünk és jövő héten továbbjussunk.”

Myenty Abena tudja, hogy a németek sosem adják fel
Lipcsei: 50-60 ezer szurkoló előtt továbbjuthat a Fradi
Ifjonti hévvel eshet a Ferencvárosnak hazai pályán a Bayer Leverkusen az El-ben
Korábbi edzője szerint nem a Fradi az esélyes

A játékosként világbajnok és kétszeres Európa-bajnok tréner kijelentette, kellően felkészültek a csütörtöki találkozóra, melyen sérülése után ismét bevethető lesz a holland Jeremie Frimpong, valamint a korábban fegyelmi vétségek miatt nélkülözött honfitársa, Mitchel Bakker. Az argentin Exequiel Palacios és a német Robert Andrich viszont eltiltás miatt hiányzik, de Xabi Alonso szerint elég mély a gyógyszergyáriak kerete ahhoz, hogy ezen felülemelkedjenek.

Florian Wirtz az MTI érdeklődésére úgy válaszolt, nem igazán emlékszik a Ferencváros ellen szerzett győztes góljára, amellyel csapata hazai pályán 2–1-re felülmúlta az FTC-t másfél évvel ezelőtt, mert azóta túl sok minden történt vele.

„Xabi Alonso irányítása alatt a játékosok erényeit jobban sikerül kidomborítani, illetve támadásban erősebb lett a csapat, amely ennek megfelelően több gólt ér el” – fogalmazott az október eleji edzőváltás kapcsán a 19 éves német válogatott támadó középpályás, aki térdszalagszakadást követően tért vissza ebben az idényben.

Jó formájával és gólerős játékával kapcsolatban arról beszélt, egyáltalán nem fontos, hogy ő talál-e a kapuba, csakis a győzelem számít.

A csütörtökön 18.45-kor kezdődő találkozóra korántsem ideális körülmények között kerül sor a 30 ezer férőhelyes BayArenában, ugyanis a Ruhr-vidéket erős havazás sújtja, amelyet – az előrejelzések szerint – a meccs napjára esőzés vált fel. A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

18.45: Bayer Leverkusen (német)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16