A Honvédnak ezúttal nem kell Mihajlovicstól félnie

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.12. 09:59
null
A Vojvodina ultrái épp a hangulat forrósításával vannak elfoglalva (Fotó: Reuters)
Írhatnánk azt is, hogy legutóbb 24 esztendeje találkoztak, s valóban, csak akkor még a Bajnokcsapatok Európa-kupájában feszült egymásnak a Budapesti Honvéd és a Vojvodina labdarúgócsapata – mindjárt az első fordulóban. S ami számunkra örömteli, a budapesti 1–0-s hazai győzelem után Újvidéken 2–1-re nyert a Vojvodina, ami az akkor még piros-fehér kispestiek továbbjutását jelentette. Az volt az újvidékiek legutóbbi – a klubtörténetben pedig második – bajnokcsapata. A Honvéd–Vojvodina meccseket július 18-án és 25-én rendezik meg, a pontos kezdési időpontok még nem ismertek.

Akkor a Karadjordje Stadion gyepét mondjuk még Szinisa Mihajlovics is koptatta (Szerbia jelenlegi szövetségi kapitányának szabadrúgásai már olasz érája előtt is életveszélyesek voltak…), no és azt se feledjük, hogy kispadján az a Ljupko Petrovics fészkelődött kissé tán idegesen épp Disztl Péterék ellen, aki a következő szezonban a Crvena zvezdát vezette BEK-győzelemig…

Nos, ezúttal az Európa-liga selejtezőjéről beszélünk, és ilyen nagyságokkal nem kell számolniuk Holender Filipéknek, ám épp a Budapest Honvéd kragujevaci születésű támadója bizonyíthatja többek között, hogy a montenegróiak után a szerbeknek is képes betalálni.

SZAVAZÁS

Továbbjut-e a Honvéd a szerb Vojvodina ellen az Európa-liga selejtezőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán Budapest és Újvidék érintésével is, s többek között még Mihajlovicsnak is kellett némi „aprópénzt” szeretett klubjába forgatnia, s az örök harmadik titulus (vagy még az sem…) már a „kis-jugó” és szerb érában jutott ki a vajdasági egyesületnek.

Az első selejtezőkörben a „Vose” (egyik beceneve a klubnak) a máltai Hibernians ellen jutott tovább mondhatni könnyedén, de ami a helyieket jobban lázba hozta, hogy a kameruni támadójukat, Aboubakar Oumarout vajon a Zvezda elviszi-e 700 ezer euróért. Hogy aztán őt mondjuk a szerb válogatott Milan Jovanovics pótolhatja-e, talány, az azonban biztos, hogy az Anderlechttől távozó, igaz, már korántsem fiatal csatár jelenleg a piros-fehérek keretével készül.

Különben is, a támadószekciójukat már megerősítették, hiszen érkezett Petar Skuletics és Nemanja Bilbija. Persze a védelemben is volt mozgás, hiszen az érkezők között eddig a rutinosnak számító Serginho Greene-t és Mario Baricot köszönthették, Mirko Ivanicsot pedig a maga 19 esztendejével a középpályára illene idővel beépíteni.

A Hibernians ellen (3–2, összesítésben 7–3) így álltak fel az újvidékiek hazai környezetben Marko Nikolics vezénylése alatt: Kordics – Vulicsevics, Trajkovics, V. Kovacsevics, Baric (Nasztics, 68.) – Radoja, Poletanovics (Koszovics, 79.) – Alivodics, Vranjes, Bilbija – Skuletics (Gacinovic, 86.). Gólszerzőik Alivodics és Skuletics (2) voltak.

ÁLLANDÓ HARMADIK: FK VOJVODINA-CSAPATPORTRÉ

A Vojvodina – akárcsak az ezt megelőző két évben – a tavasszal a harmadik helyen végzett a szerb ligában a Partizan és a Crvena zvezda mögött. A csapat keretében több légiós is található, közülük a fent említett kameruni válogatott Aboubakar Oumarou a legnagyobb név: a piros-fehérek gólerős támadója a jobb oldali védő, Miroszlav Vulicsevics mellett helyet kapott a szezon álomcsapatában is.

Az újvidékiek több alkalommal is jártak már Magyarországon nemzetközi meccsen, legutóbb 1999-ben, amikor az UEFA-kupában az Újpest látta a kárukat (0–4, 1–1). Az előző szezonban a litván Suduva Marijampolét könnyedén ejtették ki a második selejtezőkörben, a következő lépcsőn azonban a Rapid Wien szoros párharcban megállította őket.

A játékoskeret értéke a transfermarkt.de becslése alapján: 15 050 000 euró.

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva (magyar)
Vojvodina (szerb)–Bp. Honvéd (magyar)
Senica (szlovák)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Häcken (svéd)–Sparta Praha (cseh)
FK Sarajevo (boszniai)–Kukësi (albán)
Thun (svájci)–Csihura Szacshere (grúz)
Skoda Xanthi (görög)–Linfield (északír)
Hödd (norvég)–FC Aktobe (kazah)
Dila Gori (grúz)–Aalborg (dán)
Maccabi Haifa (izraeli)–Khazar Lankaran (azeri)
Hajduk Split (horvát)–FK Turnovo (macedón)
Ventspils (lett)–Jeunesse Esch (luxemburgi)
Astra (román)–Omonia (ciprusi)
Skonto (lett)–Slovan Liberec (cseh)
Pandurii (román)–Levadia Tallinn (észt)
Slask Wroclaw (lengyel)–Rudar Pljevlja (montenegrói)
Malmö FF (svéd)–Hibernian (skót)
Jagodina (szerb)–Rubin Kazany (orosz)
Petrolul Ploiesti (román)–Víkingur (feröeri)
Rijeka (horvát)–Prestatyn Town (walesi)
Zalgiris (litván)–Pjunyik (örmény)
Beroe Sztara Zagora (bolgár)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
Honka (finn)–Lech (lengyel)
Crvena zvezda (szerb)–ÍBV (izlandi)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Milsami Orhei (moldovai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–MSK Zilina (szlovák)
Inter Bakı (azeri)–Tromsö (norvég)
Csernomorec Odessza (ukrán)–Dacia Chisinau (moldovai)
IFK Göteborg (svéd)–Trencín (szlovák)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Lokomotiva (horvát)
KR (izlandi)–Standard Liege (belga)
Zrinjski Mostar (boszniai)–Botev Plovdiv (bolgár)
Qarabag (azeri)–Piast Gliwice (lengyel)
Rosenborg (norvég)–St. Johnstone (skót)
Trabzonspor (török)–Derry City (ír)
Valletta FC (máltai)–FK Minszk (fehérorosz)
Anorthoszisz (ciprusi)–Gefle (svéd)
Sturm Graz (osztrák)–Breidablik (izlandi)
Irtis Pavlodar (kazah)–Siroki Brijeg (boszniai)
Differdange (luxemburgi)–Utrecht (holland)
Az első mérkőzéseket a kiírás szerint július 18-án, a visszavágókat július 25-én játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik