Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.03.19. 23:58
null
Az Európa-liga és a Konferencialiga trófeája (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este befejeződtek a labdarúgó Európa-liga és Konferencialiga nyolcaddöntőjének küzdelmei, mutatjuk, hogyan folytatják a csapatok a két sorozatban a legjobb nyolc között. Az El-ben és a Kl-ben is egy meccset leszámítva április 9-én és 16-án rendezik a negyeddöntő mérkőzéseit.

A Ferencvárost hazai 4–0-s sikerrel búcsúztató Braga (összesítésben 4–2-vel jutott tovább) már szerdán kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, csütörtökön pedig kiderült, hogy a Betis lesz az ellenfele. A portugál csapat, mivel a Porto is továbbjutott, az odavágót ismét szerdán játssza hazai pályán, a második mérkőzés viszont már a szokott csütörtöki napon lesz a sevillai Olimpiai Stadionban.

Az Európa-ligában három nemzet is két csapatot ad a mezőnybe, méghozzá az angolok, a portugálok és a spanyolok, míg a németeket és az olaszokat egy-egy gárda képviseli.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 8., szerda
18.45: Braga (portugál)–Real Betis (spanyol)
Április 9., csütörtök
21.00: Freiburg (német)–Celta Vigo (spanyol)
21.00: Porto (portugál)–Nottingham Forest (angol)
21.00: Bologna (olasz)–Aston Villa (angol)
VISSZAVÁGÓK
Április 16., csütörtök
18.45: Celta Vigo (spanyol)–Freiburg (német)
21.00: Real Betis (spanyol)–Braga (portugál)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Porto (portugál)
21.00: Aston Villa (angol)–Bologna (olasz)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Április 30. és május 7.
Real Betis (spanyol)/Braga (portugál)–Freiburg (német)/Celta Vigo (spanyol)
Porto (portugál)/Nottingham Forest (angol)–Bologna (olasz)/Aston Villa (angol)

DÖNTŐ
Május 20., 21.00, Isztambul, Besiktas-stadion


Varga Barnabás csapata, az AEK Athén már az első meccsen elért 4–0-s győzelemmel eldöntötte a továbbjutás kérdését, s a visszavágón már nem volt miért izgulnia, a kétgólos vereség is belefér a Celje ellen. Az athéniakra a Rayo Vallecano vár a nyolc között, amely bár szintén kikapott a második mérkőzésen, az odavágón szerzett kétgólos előnybe elegendőnek bizonyult a Samsunsporral szemben.

A Kl-negyeddöntőben nincs olyan nemzet, melyet egynél több együttes képviselne. A nyolc között egy-egy angol, francia, görög, holland, német, olasz, spanyol és ukrán csapat található.

KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 9., csütörtök
18.45: Rayo Vallecano (spanyol)–AEK Athén (görög)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–AZ (holland)
21.00: Crystal Palace (angol)–Fiorentina (olasz)
21.00: Mainz (német)–Strasbourg (francia)
VISSZAVÁGÓK
Április 16., csütörtök
18.45: AZ (holland)–Sahtar Doneck (ukrán)
21.00: Fiorentina (olasz)–Crystal Palace (angol)
21.00: AEK Athén (görög)–Rayo Vallecano (spanyol)
21.00: Strasbourg (francia)–Mainz (német)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Április 30. és május 7.
Sahtar Doneck (ukrán)/AZ (holland)–Crystal Palace (angol)/Fiorentina (olasz)
Rayo Vallecano (spanyol)/AEK Athén (görög)–Mainz (német)/Strasbourg (francia)

DÖNTŐ
Május 27., 21.00, Lipcse, Red Bull Aréna

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
15 órája

A franciaországi tüntetések miatt módosították egy El-meccs időpontját

Európa-liga
2026.10.28. 13:24

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Goncalo Feio: A Ferencváros útja a Bodö/Glimtére és a Slaviáéra emlékeztet

Európa-liga
2026.10.23. 16:45

Alulteljesítő patinás klubok, jól rajtoló nem topligás csapatok, avagy El-érdekességek és trendek a Fradin túl

Európa-liga
2026.10.23. 12:56

Olvasóinknál Mariano Gómez volt a Ferencváros legjobbja a Torreense ellen

Európa-liga
2026.10.23. 12:55

A születésnapos Tóth Alex combizomsérülést szenvedhetett, vizsgálat vár rá

Európa-liga
2026.10.23. 10:36

99.2 százalék – kimagaslóan jók az FTC továbbjutási esélyei az El-alapszakaszból

Európa-liga
2026.10.23. 09:42